Főterek, közterek. Agórák, Fórumok, Piazzák, Piazetták, Place-ok és Markt-ok.
Ütőerek fő metszéspontjai a Zurbánus ember életében. Mellesleg a történelem nevű sokfelvonásos dramolettek, tragikomédiák nagyszínpadai.
Nem is építeni kellett hozzájuk, hanem éppen hogy teret hagyni. Visszavenni abból a megalomániából, ami leginkább megmutatta a hatalmat: be nem építeni azt, ami pedig erre ingyen kívánkozó préda: hogy elvegyék a teret, minden irányba, megsemmisítsék a kilátást az ég felé is. Mert felfelé nem nézelődünk, ha utcát járunk be, csak ha tereket. Olyan érték a köztér, ami annál drágább, minél kevesebb maradt belőle.
43 főtér a világ minden sarkából, Argentinától a budapesti Hősök terén és Szentpéterváron át Japánig, csodás képekkel: sokkal több, mint a Földet körbefotozó albumok, amelyeket megtölthetnek bármilyen szép fotókkal, ez itt többet ad náluk, mert ez a kötet az emberiség emberhez legméltóbb kultúrtörténetének lenyomata (avagy hogy fellengz' a bölcsész. Pedig Heidegger-jegyzeteimet még elő sem kaptam!).
Igaz, a könyv- és emberégetések (meg lefejezések, kínzások, kerékbetörések stb.) is a főtereken történtek, de nem erre a célra épültek, és ennyire grumpy még én sem vagyok, hogy ebben az irányban assziciálgassak most.
Míg nálunk magánvárakat építettek a kiskirályok, addig Itáliában kiépültek a piazzák. Mindegyik egyedi: Sienáé legyezőformájú, Brüsszelé néha egy óriás virágszőnyeg, a római Campidogliót/Capitolium teret Michelangelo tervezte III. Pálnak - ahogy a Szent Péter teret Bernini VII. Sándornak. A szintén római Piazza Navonán újra megrendezhetnék Ben Hurék lovasversenyét. Lyon városáé a legszebb tér, ahol vizespólószoknya versenyt tarthatunk. A Picidally Circus madártávlatból: mint egy kergemarhakósos idegsejt, a Maria Theresien Platzon pedig látszik, hogy egy porosz tervezte. (De ez utóbbi lehet, h. baromság, mert pl. potrohos császárnő szobrának talapzatát is 20 méteresenek írja a könyv, ami egyszerűen marhaság.)
Legtöbbjüket már az is ismeri, aki nem világturista, csak nézi a nagy, díjesős amerikai kalandfilmeket: sok színteréül szolgált már valamelyik világMcMentős vagy egyéb, öncélúan véres akciónak (emlékszünk az erkélyjelenetre..?!) E képsorokból - sőt akár az albumokból is - jobban megismer(het)jük e helyeket, mintha magunk fordulnánk körbe a közepén, benne a ricsajban, szélcibáltan, de akkor is saját perspektívánkból, s nem profi kameramannokéból látnánk meg először. Mert így elveszítjük a felfedezés örömét. Fotelturizmus: izomláz és a rácsodálkozások öröme nélkül... Ami pedig talán a legragikusabb: világörökségünk utolsó mentsvárait is utolérte a végzet: legtöbbjüket már úgy hívhatjuk, sokszor, míg lepörög a kalendárium, gondoljuk a karácsonyi "díszkivilágításokra": Plész dö lá Giccs.
A kötet nem csak egy gyönyörű fotóalbum, de az egésznek kb. a harmadát kitevő szöveg kitér az építészetre, sőt az urbanisztika történetére is. És, ahogy nézem, a kiadó 6 ezer HUF-t kér érte. Relatív, kinek mennyit ér ez az összeg, de a kötet felől nézve: megéri.
p.s.
Tudta valaki, hogy Canberra neve az őslakosok nyelvén találozóhelyet jelent?
juss murmurandi