…és mi szépet írnak politikusaink?

Most pedig lássuk a hazai pályát. (Csapongunk, ahogy egy irodalmi esszéhez illik. E műfaj mindenféle hasznos tulajdonsággal bír: nem kell túlságosan pedánsnak lennie, csaponghat, lólépésben haladhat előre, sőt pimaszkodhat is – amit az utolsó részben, a kortárs közszereplőknek amúgy is el kell viselniük.) 
Janus Pannonius pályáját az idei Mátyás-évforduló miatt is érdekes felemlegetni. Magas egyházi és udvari tisztségei mellett diplomata – az irodalomban is. Pannónia földjén korán nyíló mandulafácska volt, a reneszánsz Itáliába mint otthonába tért meg útjai során. Először az irodalmat is Mátyás szolgálatába állítja, majd versiben is a „zsarnok” elleni fordul, persze antik mitológiai képekbe burkolva lázadását, mikor nagybátyjával, Vitéz János érsek-kancellárral együtt belekeveredik egy, mondhatni, dilettáns összeesküvésbe. Mátyás őt csak pécsi püspöki székhelyére „száműzné”, ám tüdőbetegsége fiatalon végez vele. Még több műve kallódott volna el, ha Mátyás nem gyűjteti össze azokat a Corvina számára. 
Reformkor, 1848: Eötvös József, Kölcsey Ferenc. Csak több oldalas méltatásokra érdemes nevek, tisztelgünk emberi, írói és politikusi nagyságuk előtt és megyünk tovább: Táncsics Mihály sokáig csupán a röpirat-irodalom mindenese. Amikor a nép kiszabadítja, és magát fogva a kocsi elé, körbehordozza Pest-Budán ’48 tavaszán, éppen lázító sajtóvétségért raboskodott, mert cikkeiben földosztást követelt. Ehhez később is ragaszkodik, erős balossága miatt pedig a forradalmi kormány is be fogja tiltani a lapját… A Bach-rendszerben is magányos forradalmár, az újabb börtönbüntetésből már megrokkanva távozik.
Petőfit a politikai események olyannyira feltüzelték, hogy megkockáztathatjuk (még a jó ízlés határán belül maradva, sőt, egy irodalomtörténészre támaszkodva), nagyjából ’48 március idusának éjjelén foganhatott Petőfi Zoltán. „Forradalom van barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben!”-írja utóbb Aranynak. Fia éppen éppen a márciusi forradalom után 9 hónapra születik. A költő megpróbálkozott a képviselőválasztással is 1848 nyarán (ezért is szerepel cikkünkben), de megalázó kudarcban volt része Szabadszálláson. Írói-politikusi reményeit a A XIX. század költői c. versben összegzi gyönyörűen még a forradalom előtt, de a már többszörösen is átélt kudarc, reményvesztettség visszhangzik Az apostolból.

Ferenc Jóska félévszázada: Eötvös Károly közíró, ügyvéd a kiegyezés után liberális képviselő. Még külön pártot is alapít, amúgy pedig a kor szokása szerint jön-megy a pártformárciók között. A tiszaeszlári zsidó vérvád hírhedt perében (1883) védőként európai hírnevet szerez. Amikor átlép az új Tisza István-pártba 1910-ben, hiába annak sikere, ő népszerűségvesztése miatt kiesik a parlamentből. Az Utazás a Balaton körül c. könyvét már ajánlotta a lap, most csak annyit: tavaly épp tizenkettedszer adták ki korabeli Magyarország egyik nagyszerű leírását. 
Előfordult, hogy parlamenti képviselői fizetéssel szponzorálták a kor élő klasszikusait, s ezt ők is mecenatúrának tekintették: Mikszáth talán mindössze kétszer szólalt fel a T. Házban, abból az egyik olyasmi volt, hogy csukják be az ablakot... Ő és Jókai azért kapták mandátumukat, amiért nevük „csak” a ’romantika, korai realizmus’ c. fejezetekben szerepel. Ahogy lexikon írják róluk: „kritikát idillbe ágyazó látásmód” jellemezte őket, magyarul, még nem mentek át Émile Zolába. A keserű Móriczot már nem fogják megkínálni ezzel a stalummal. Bánffy (írói nevén Kisbán) Miklós: lásd mint Kölcsey. Az ’átkost’ átugorom, az ínyencek olvassák el a négyes fogat-beli Révai József versét Földesi Margit könyvében.

És végre elérkeztünk a ma (pénz)költő – (le)írófejedelmihez. Megjegyzés: aggódva vettük észre ’nyomozó munkánk’ során, hogy az írói véna nem igazán jellemzi a jobboldalt. Bár Semjén Zsolt fiókjában lapulhatnak vallomásos, sőt látomásos elbeszélő költemények (itt semmiképpen se a Pajzán Toldi utánköltésére gondoljunk), és bár e térfélről is írnak publicisztikákat (Csapody Miklós, stb.), irodalmat már kevesebbet találtunk. A mondás szerint (nem az utcán, hanem a parlamenti folyosón) eldobott féltégla több írót, költőt találna el bal-, mint jobboldalról. Úgy látszik, a dakoták átvették a hatalmat az irokézek felett…
(Két név hiánya feltűnő lesz „jobbról”: Csurka Istvánnál éles a cezúra írói, majd közéleti tevékenysége közt, Csoóri Sándorra pedig, noha az MDF egyik gründolója, tiszteletből nem ragasztom rá a politikusi címkét.*)

Hegyi Gyula (1951) szocialista képviselőt (civilben építőmérnök, újságíró), mint maga vallja be nekünk, a Mozgó Világos P. Szűcs Júlia „vezette rá az esszéírás örömére”. Ennek részleteibe nem mennénk bele, de őszintén ajánljuk könyveit az érdeklődőknek. Felhívjuk a figyelmet a képviselő úr második verseskötetének címére (Európai földalatti, 1980; Vattacukrot lenne szép kapni a kijáratnál, 1986; Alexandria, 1998). A szélkerék dala c. esszé-útirajz kötetből (2005) inkább egy művelt világutazó, mintsem egy utazó írónagyság képe bontakozik ki. Ínyencséget ajánlunk tőle desszertnek, legelső kötetét, persze csak a címe miatt: A baloldaliság öröme (1993) a rendszerváltásról és egyéb balgaságokról szóló kisebb írások gyűjteménye. Nem mellesleg monográfiája szól Jiří Menzelről (1990). Ezres nagyságrendben írt cikkeit honlapján gyűjtötte össze.

Jánosi György (1954) a szoci kártyapakli régóta alul, talonban fekvő, csupán a kényes szavazások alkalmával előtérbe kerülő, kollektív önkritikusa, szomorú szemű, szigorúan titkos poétája. Eredetileg népművelés, szociológia szakokat végzett, doktorált, első írásai is e témákban jelentek meg. Nem mintha éppen őrá illett volna a tornamez a kabinetben, de miután Gyurcsány az ő tárcáját használta ugródeszkaként 2003-ban, alanyi költőnk belecsapott a húrokba. Szép sorban három egyformának tűnő, kellemes fotókkal illusztrált kis verseskötettel jelentkezett (Részeg angyalok, 2005; Bukott angyalok, 2006; Néma angyalok, 2007), amelyek  egy zsebben is elférnek (bár ki olvas a villamoson bukott minisztert?) Ahogyan a terjesztő könyvajánlója mondja: „a politizáló értelmiségi erkölcsi és etikai dilemmáit járja körbe”. Még egy debreceni színpadot is megjárták a versei, az ezek szerint bátran kísérletező „Radikális Szabadidõ Színház” jóvoltából. A rövid szabadversek őszinte, cicomák nélküli hangon szólnak, megannyi mélyről jövő kétkedés, útkeresés. Felismerhetők a példaképek és csalódhat a túlzott várakozással érkező olvasó, de még mindig az ajánlható kategóriába esnek.

János György: 2005

farkasok vagyunk
falkáink foglya
elvadult vérünk
átok se fogja
nem számít többé
belülről mi rág
írják a sorsunk
lángol a világ
zárva a kapuk
zárva az ajtók
vadászok vagyunk
vadak vagy hajtók
nincs választásod
ölsz ölnek öletsz
nem vagy már szabad
parancsot követsz

Lévai Katalin (1954) szociológus, az MSZP európai parlamenti képviselője, aki szerénytelenül önnön magát kandidálta köztársasági elnökjelöltnek, újabban memoárban (Táncrend nélkül, 2006) és szerelmetes prózában utazik. Két lektűrje a Párnakönyv és más mesék (2006) ill. a Vörös szőnyeg (A szerelemben mindent szabad alcímmel) tavalyról. Utóbbi egy színésznő-üdvöske és egy törtető politikus vonzalmának és szakításának sztorija. Reális (vagyis elég rossz) képet fest a politikusokról, de szerencsére nem mérgezi a történetet aktuális pártpolitikai megjegyzésekkel. Egyértelműen nem derül ki ugyan, melyik kormányzat idején dúl hőseink közt a szerelem és az ármány (hoppá, az egyik ilyen akció pártirodában esik meg!), de van egy utalás a nyugdíjak értékének zuhanására, és ezt ugye nem kell magyarázni az olvasótábornak… („Elvették a…!”) Szigorú Recenzens rovatunk egy ötös listán 2/3-ra osztályozná, és azért a felfelé kerekítés, mert a számos stílusficam közt előfordulnak jó leírások is. Hogy rövidre zárjam az értékelést: ha lehet választani, inkább Tisza Kata for president! 

Lássuk, kiket találtunk jobb kéz felől. Kulin Ferenc (1943), az MDF mai fiatalok által már nem is ismert szürke eminenciása kiváló (reformkori) irodalomtörténész (eredetileg magyar-orosz tanár). Drámái (A bukásunk lesz a vesztetek c. kötetben, 1987) bár a múltban játszódnak, nem nehéz őket párhuzamba állítani a vajúdó rendszerváltással. Kulin Györggyel és Fábián Zoltánnal együtt sci-fi regényt is írt (Aster c., Magvető, 1971) Fábián csupán a vázlaton dolgozott, csillagász nagybátyja a "science"-t adta, a "fiction" írójaként így csak a rendszerváltás (média)politikájának egyik kulcsszereplője, a Mozgó Világ nyolcvanas évekbeli szerkesztője marad…

A minap emlékezett meg pártja (ill. pártjának metamorf maradéka) Csengey Dénes (1953-1991) születésének 55. évfordulójáról. Még tisztán ment el közülünk, akárcsak Krassó György (1932-1991). A hajósiskolát, a szakmunkáséletet és az egyetemet is megjárt író-politikus életművében éppoly elválaszthatatlan e kettő, mint reformkori kollégáinál.

Hogy mely írók vállaltak közéleti szerepet a határon túli magyarság köréből, az még legalább ennyi helyet kérne a laptól (a kötelező kör: Markó Béla és Duray Miklós, de mellettük ott lenne akár Lovas Ildikó is, ezért róluk egy másik alkalommal emlékezünk meg. Mint ahogy a legpolitkusabb szépirodalom művelői, a szociográfusok (Kovács Imre és mások) is egy külön írást érdemelnének.

update
*és súlyos hiba, de kimaradt valahogy Lezsák Sándor is... Utolsó verseskötete 1992-ben jelent meg (Hazafelé), de ez alcíme szerint "negyven év válogatott versei". Szóval igazi utolsónak a Fekete felhő, teafű c. tekinthető 1988-ból, amiért inkább Kulin F. esete, mint Csurkáéké - és ezért Lezsáknak itt kéne szerepelnie. Majd pótolom. Mea maxima culpa.