ha a blogom NEM TECCENE...

HTML

juss murmurandi

  • oázis: Úristen, jól látom, hogy csillagos ötöst adtál a Talált nőre? Ajaj, nagyon föl kell kötnöm a... ... (2009.07.21. 19:23) 5*-ös könyveim
  • Cotta: Én tavaly olvastam és lenyűgöző volt. Azt írtam róla az akkori naplómban: a pina és a fasz hatalmá... (2009.07.20. 10:06) Lady Chatterly szeretője
  • szamárfül/pável: dehogy, szeretem a kommentelőket! :) (2009.07.19. 14:47) Lady Chatterly szeretője
  • http://klematisznaploja.blogspot.com/: Na, közben meg a rendszer javította, most meg tiszta lükének tűnök :))) Befejeztem. (2009.07.19. 14:46) Lady Chatterly szeretője
  • http://klematisznaploja.blogspot.com/: klematisznaploja.blogspot.com/ - Már rég nem az a blogomnak a címe :) (2009.07.19. 14:45) Lady Chatterly szeretője
  • Utolsó 20

benéz

Felkerültél a térképre! :)

Címkék

15 (2) 16 (2) 17 (2) 1956 (8) 2005 (2) 2006 (3) 2007 (4) 2008 (2) 24 (2) aforizma (2) album (4) amator (2) amerika (2) babits (2) baki (2) balaton (3) banzoltanandras (3) bíró kriszta (3) bkv (5) block lawrence (3) blog (17) blogolás (2) bolgar gy (2) bor (5) bp (4) buda (2) budapest (2) burgess a (2) ciki (3) csakugy (3) csukás istván (3) dedina (2) doku (2) domonyi rita (2) dvd (2) ebed (2) elet (6) erotika (2) erotikus irodalom (3) esterhazy p (2) evocatio (5) ferfi (2) feszt (2) film (19) foci (2) forgacs zs (2) foto (2) fozes (2) francia (4) fringe (2) garay jános (2) gasztro (8) google (2) gyerekkonyv (2) hangulat (2) heti mozaik kommentar nélkül (6) hornby nick (2) horror (2) horvátország (2) hrabal (2) iancu l (3) idezet (3) index (2) ing (2) irán (3) író (9) irodalom (13) irok (2) italia (3) játék (9) jókönyv (4) kaja (2) kaminer (2) kassák (2) kedvenc (3) képregény (4) kérdés (3) kiallitas (3) kína (3) kinai (2) kínai irodalom (2) kiszely gábor (2) könyv (17) konyv (24) könyv7 (3) konyvek (2) könyvfeszt (2) könyvtár (3) kosztolányi (3) krúdy (2) kurvaország (2) lackfi (2) leltár (2) lévai k (2) lichter p (2) lovas ildikó (2) lucky luke (2) magany (2) magyar (7) magyarország (2) makedonia (3) makine (2) márai (2) mccarthy c (2) media (4) melo (3) mese (2) mozi (13) mtv (2) munka (3) muzeum (2) nagy g (2) nőirodalom (2) norvég (3) norveg (5) novella (2) nyár (3) nyugat (2) olvasas (3) olvastam (2) palahniuk (2) párt (2) petőfi (2) politika (4) politikus (2) ponyva (4) proli (3) radnoti (4) reakcio (2) reakció (2) recept (2) reci (2) regény (5) regeny (10) rendorseg (2) riport (2) robot (2) sajtó (2) salinger j d (2) saramago josé (3) satrapi m (2) shakespeare (2) sir (2) sor (2) sorozat (2) spiegelmann laura (2) spiro (2) strasser todd (2) susanka (2) szakácskönyv (2) szakacskonyv (3) szdsz (2) szellemkutya (2) szerb antal (6) szerelem (2) szex (2) szinek (3) szinhaz (2) szo (3) tánc (2) termeszet (2) test (2) thesszaloniki (2) tóth krisztina (2) tv (8) ulickaja (3) utikonyv (4) vamos m (3) vaszary (3) végh attila (2) vers (15) vida gábor (2) worldpressphoto (2) zeller f (2) zene (15) TELJES CÍMKEFELHŐ

KeletNyugat

2008.03.05. 16:00 szamárfül/pável

Osvát a magyar sajtó- és irodalomtörténet legtekintélyesebb irodalmi és kritikai lapját hozta össze, mégis a New York palota főpincére lehetett a kor első számú műítésze: tehetségük szerint rangsorolta az írókat, és aszerint hitelezett nekik. Hogy Reisz Gyula még Osvátnál is élesebb szemű volt, onnan sejthető, hogy míg a kávéház nem ment csődbe, addig a Nyugat redakciója nem egy alkalommal nyúlt mellé a tehetségek felfedezésekor (a lapban nem kevés, ma már az irodalomtörténetnek is vajmi keveset mondó név és mű szerepel.) Persze Osvát nem mindig bánta a mellényúlásokat: a kezdő költőnőknél kárpótolta magát... De kollégái sem örültek a folyamatos „utánpótlásnak”. Ady erről - a tőle nem idegen szerénytelenséggel - így nyilatkozott: „lehetetlen, még a természettudományok törvényeinek szemszögéből is, hogy egy nálam jobb és igazabb költő jelentkezzen az elkövetkező harminc vagy negyven évben.”  


Volt egyszer egy redakció…  
Száz éves a Nyugat - és vele a hamis legendák is

 

Már holnap is késő...
Februári számunkban a Holnap antológiánál hagytuk abba irodalomtörténeti kalandozásunkat. A kötet bemutatója egyfajta médiahack is volt 1908 őszén Nagyváradon: Ady kihívóan meg is nevezte felszólalásában az irodalom maradi „kerékkötőit: Beöthy Zsoltot, Rákosi Jenőt, erről beszélt utána a fél ország sajtója. A nevezett urakkal még hosszú évekig fognak tollpárbajozni a Nyugatosok. A „maradiak” próbálták bevetni ellenük az „oszd meg és uralkodj” módszerét is: pl. Herczeg Ferenc konzi főtekintély „le Ady-epigonozza” az összes többi Holnapos írót. Majd helyet ad Ady dühödt cikkének, amelyben a költő a nyomában törtetőket űzi el magától – megbántva ezzel őszinte híveit is (Duk-duk affér).  

A Nyugat alakítói hitet tettek Arany, Vörösmarty mellett, de Komjáthy, Reviczky, Petelei, Gozsdu, Toldy vagy Asbóth neve már nem sűrűn szerepelt hivatkozásaik közt, pedig ők az igazi, közvetlen elődök a (fél)modern magyar irodalomban. Mert régi mítosz, hogy üstökösként robbantak bele a petőfieskedő Lisznyay Kálmánokkal (kb.: Szabolcska Mihály 1.0) és klónjaikkal súlyosbított irodalmi közegbe. A felsorolt írókon túl a lappiacon is számos elődjük volt, igaz, legtöbbje korán elhalt. A „semmiből jövés” mellett ráadásul legenda modernségük is: harcban álltak ugyan a hazai akadémista maradisággal, a vaskalapos, népnemzetieskedő táborral, de az ország nemzedéknyi elmaradásban volt a kortárs világirodalom mellett. Csak egy példa erre a (Bulgakovval szólva) „másodlagos modernségre”: Baudelaire-nek a modern korszakot kijelölő kötete, a Romlás virágai 1857-ben jelent meg, míg nálunk a verses epika „visz mindent”: az egyébként remekmű Buda halála még ezután 10 évvel születik meg - és ünnepeltetik hosszan.  

A századvég/századelő Magyarországa: még analfabéta minden harmadik ember, de Európa fővárosai közül nálunk jelenik meg a legtöbb folyóirat. Amikor Osvát Ernő legelső lapjával próbálkozik (Magyar Géniusz, 1902), későbbi sikerszerzői még egyetemre, sőt vannak, akik még gimnáziumba járnak. Annyiban sikeres úttörő volt a Nyugat, hogy sokáig ő az egyedül talpon maradó lap a maga műfajában. Útját hozzá hasonló, csak épp kidőlt pionírok tetemei szegélyezték. Aztán később is, még évekig egyedül hajózott a nagy konzi flottával (Új Idők, Budapesti Szemle, Magyar Figyelő), csak a „nagy háború” alatt szegődnek mellé társul Kassák avantgárd lapjai és mások. Mikor kitör a béke, a gyorsan bővülő lappiacon már kétfrontos harcban találja magát a Nyugat, még a polgári liberális táboron belül is. További konkurenciát jelent majd, hogy a két világháború közt az irodalom elsődleges megjelenési színtere kibővül a napilapokkal is. Sikere hamarosan mégis egyértelművé válik: példányszámban a Tisza-féle Új Idők még úgy is alatta marad a Nyugatnak, hogy Herczeg Ferencéket Tiszáék állami támogatásokhoz juttatják.    

A kezdeti kb. 500-as példányszám a 4 ezernél tetőzik az első vh. végére, az átlag másfél-két ezer körüli. Ám nyereségessé még az igen gyorsan népszerűvé váló Nyugat Könyvkiadót sem sikerült tenni, nem hogy a lapot. A szerény előfizetői tábor mellett tkp. a mecénások tartották el: ifj. Chorin Ferenc, a Magyar Gyáriparosok Szövetsége (nem véletlen: Fenyő Miksa személyében szerkesztőtársuk ott ült a GYOSZ vezetőségében), és persze Hatvany Lajos, a külföldön már befutott (német nyelvű) író. Ezt egészítette ki (egyre emelkedő mértékben) a hirdetések bevétele. Mert ne gondoljuk ám, hogy csak saját könyvkiadójukat reklámozták: valóban korszerű módon, elsősorban a női fogyasztókat szólították meg hirdetéseik, leggyakrabban divat- és kozmetikai árukkal, „önreklámjaik” és egyéb könyv-, újsághirdetések csak ezután következtek. Az országban elsőként foglalkoztak a reklámnyelvvel, 1931-ben egy ankétjuk témája volt a reklámszöveg, mint új irodalmi műfaj.  

Redaktor vs. főpincér
Osvát a magyar sajtó- és irodalomtörténet legtekintélyesebb irodalmi és kritikai lapját hozta össze, mégis a New York palota főpincére lehetett a kor első számú műítésze: tehetségük szerint rangsorolta az írókat, és aszerint hitelezett nekik. Hogy Reisz Gyula még Osvátnál is élesebb szemű volt, onnan sejthető, hogy míg a kávéház nem ment csődbe, addig a Nyugat redakciója nem egy alkalommal nyúlt mellé a tehetségek felfedezésekor (a lapban nem kevés, ma már az irodalomtörténetnek is vajmi keveset mondó név és mű szerepel.) Persze Osvát nem mindig bánta a mellényúlásokat: a kezdő költőnőknél kárpótolta magát... De kollégái sem örültek a folyamatos „utánpótlásnak”. Ady erről - a tőle nem idegen szerénytelenséggel - így nyilatkozott: „lehetetlen, még a természettudományok törvényeinek szemszögéből is, hogy egy nálam jobb és igazabb költő jelentkezzen az elkövetkező harminc vagy negyven évben.”  

Osvátot stílus-pedantériával vádolták szerkesztőtársai is, szerzői rettegték (Füst Milán ír erről), Móricz szerint egyszerűen nem lehetett vele vitatkozni. A keménykezű szerkesztők végzete Osvát után elérte Babitsot is: irodalmi apagyilkosnak nevezték a fiatalok, „epigongyárost” láttak benne (bár ezzel még nem lehetett GYOSZ-tag…) A legnagyobbak közülük külön utakat is kerestek (Ignotus, Illyés), Németh László pedig egyszemélyes lapot alapított (Tanú). Ahol túl sok az öntörvényű ember, ott bármit előidézhet egy koccanás: Hatvany Lajos a támogatásért cserébe több beleszólást kért a szerkesztésbe, de Osvát nem engedett – kardpárbaj lett a vége, mindkét fél sebesülésével. De a botrány legalább jelentékeny példányszám-növekedést is hozott. Kölcsönös engedményekkel zárult a viszály, ám Osvát azután is szerkesztő maradt, hogy ideiglenesen kikerült az impresszumból.

Több mint két évtizedig az a kávéházi asztal volt a legtekintélyesebb (nem is csak irodalmi) lap „szerkesztősége”, ahol ő kávézott. Amikor lánya belehalt régóta tartó súlyos betegségébe, a szépséggel folyvást telhetetlen „irodalmi pápa” vele ment: szíven lőtte magát. (Remek aforizmákat hagyott hátra, most mégis egy elszólását idézem. Egyszer így jellemzett valakit: „konzervatív, mint minden intelligens ember, és liberális, mint minden becsületes ember.”) Ezután került a kormánykerék mellé az addigi mindenes, Gellért Oszkár, aki azzal is dicsekedhet, hogy neki közölte a legtöbb versét a lap.

Móricz és Babits ezt követő három éves együttműködése alatt - az élcek szerint - felváltva volt a Nyugat néplap illetve filológiai közlöny. Babits halála (1941) után nem kaptak engedélyt a folytatásra, csak új címen - ennek kálváriáját Illyés írta meg -, a hivatalnokok saját címötleteiket is ajánlgatták, pl. hogy legyenek Pásztorsíp, végül megszületett a Nyugat örököse, a Magyar Csillag.

A lap irodalmi szereplővé is vált, legalább három regény fest róla hű korrajzot (Kaffka Margit: Állomások, Oláh Gábor: Szegény magyarok, Harsányi Kálmán: Kristálynéző).   

Isten balján
Ignotus Pál példaértékűen szabadelvű szerkesztői gyakorlata („csinálj azt, amit akarsz, ha meg tudod csinálni”) mutathatja meg leginkább, milyenek voltak ők mind: mindenekelőtt professzionalisták (leszámítva az Osvátnál idézett emberi gyengeségeket…) Egykori vagy mai fogalmakkal egyaránt nehéz beskatulyázni őket. Mint irodalmi lap: mindenekelőtt l’art pour l’artisták voltak. Egyszerre liberálisak és konzervatívak, pacifisták, nemzetiek és balosok, érzékenyek és meg nem alkuvók, egy szóval: ellenzékiek (lásd Babits keretes írását). A kritikus-esszéista Schöpflinnel így tréfáltak az élclapok: „Aladár, a konzervatív haladár.” Ilyen széles spektrumú szerzőgárda talán csak 1989 előtt volt nálunk, amikor Csurka és Konrád még megfért egy asztalnál: Lukács Györgytől Szabó Dezsőig sokan írtak a lapba. Akkor is pacifisták maradtak, amikor még a Népszava is beállt a militáns hangadók közé. Fura, kaleidoszkópszerű kor volt ez, így állhatott fel az a rejtői jelenet is, hogy mikor Hatvany nyomdászoknak tartott előadást - a végén a munkásosztály megtapsolt egy zsidó bárót… 

„Baloldalon állunk ma is, az Isten balján, mint Ady állt; s még ahol konzervativok vagyunk és megóvni akarunk valamit: ott is azt akarjuk megóvni, amit még az Isten is rombolni segít ma. (…) ha csak szép verseket akartunk - mint Ady mondta, «gyönyörûket írni»: az is több volt mint egyszerûen csak szép vers, az is tüntetés volt és tiltakozás, az egész akkori magyar glóbus ellen, mely nem ismert verset a cigány nótáján túl. (…) Az elsõ nyugatos nem Ady és nem is Ignotus; még csak nem is Kazinczy vagy Széchenyi, hanem maga Szent István volt”
Olyanok ők, akik
„reakciósaknak volnának mondhatók: mert hisznek ideálokban, rendben, törvényekben, s nem alkusznak meg a létezõ zilált és fölbomlott állapottal: az irodalmi formák és esztétikai elvek fölbomlásával éppoly kevéssé, mint a társadalmi igazságtalanságokkal és gazságokkal.”
(Babits Mihály: A Nyugat régen és most, 1932) 

S ha már zsidóság: Adyról írja Krúdy, „gőgbe, lenézésbe, néha némi antiszemitizmusba burkolódzott csinoskás királyfi”. Ez sokkal bonyolultabb persze: nevezte ő a zsidóságot az ország kovászának is, sőt antiveronálnak: ellenméregnek „sötét keletiségünk ellen.”    

Többször jelent meg a lap üres hasábokkal: mikor pl. bírálták Szabó Dezsőt vagy Szekfűt, vagy éppen szocdem politikusok szabadon engedését követelték. De erőszakosabb beavatkozásokkal is szembe kellet nézniük, pl. Babits háborúellenes Fortissimoja miatt elkobozták a lapot (1917/5.), mert - szólt az indoklás - a versben ’hatástalan az ima’ egy olyan Istenhez, aki ’horkol’. Babits alanyi költő létére többet huzakodott a rendészeti erőkkel mint egy Budaházy: kétszer teszik ki tanári állásából ilyen esetek miatt és (épp a fenti ügyben) évekig rapportra kellett járnia a rendőrségre, majd csak Fenyő veteti le befolyásos barátaival a szégyenlistáról.  1919-ben fél évig meg sem jelenhetett a Nyugat, végül román cenzori engedéllyel mégis…   

Ellenzékiség és/vagy baloldaliság?
A már említett Holnap antológia szerkesztője, Antal Sándor a Vörös Újság munkatársa lett egy évtizeddel később. De a Nyugatosokból is sokan megégetik magukat a Kommünnel: kizárólag Karinthy és Fenyő maradt távol egyértelműen. Még a szelíd Osvát is elvállalt egy ’vörös íróasztalt’, Krúdy is beült egy utcanév-átkeresztelő bizottságba, Babits ekkor kap egyetemi katedrát, Móricz egy földreform-terven dolgozik vidéken. Az írói direktórium zöme Nyugatos munkatárs… Nem voltak egyedül: a zenei direktórium tagjai: Bartók, Kodály, Dohnányi. De az is jellemző, hogy Lukács György csak azután száll be a buliba, hogy Németországban meghiúsult írói karrierje, így inkább „hazajött”. Ahogy az is árulkodó, ki mennyire volt „baloldali” (vagy inkább: szociálisan érzékeny), mert amíg Babits versbe öntötte (1912) május huszonharmadikát Rákospalotán, addig Balázs Béla meg sem emlékezik naplójában a véres munkástüntetésről.

Aztán jönnek az elhatárolódások a Tanácsköztársaságtól. Babits, az elefántcsont-torony költője még a toloncházat is megjárta (és elveszti nyugdíjjogosultságát), de írásaiban elhatárolódik az ellenforradalomtól is, esszékben tudatosítja a kétfrontos elvi küzdelmet, ami a lapra vár. Eközben a kurzuslapokban megtorlást, a Nyugatosok fejét követelik. Jelzőik: a Nyugat internacionalista, pornográf, „cryptoszocialista”. Visszatérnek a Tisza István-i hangok több évvel korábbról, miszerint „a Nyugat paraziták a magyar kultúra pálmafáján.” (Tisza amúgy Rusticus néven írta cikkeit, a legtöbbet talán Rippl-Rónait támadva. Az az igazság, hogy álneve tökéletesen jellemezte ’esztétikai horizontját’.) 

Egy Lukács-tanítvány szemével:
„A hagyományos erkölcs revíziója tekintetében [Kosztolányi] járja végig legkövetkezetesebben a magyar dekadens értelmiség erkölcsi nihilizmusának útját. …a proletárerkölcs tartalmától való visszariadás megerősítette a burzsoáziához, a polgári erkölcshöz fűződő kötelékeket. Ez kifejeződött a régi elvont polgári normák csontvázáshoz való görcsös ragaszkodásban, … Kosztolányi[t … jellemgyengesége,]  gyengeségérzete sodorta a l’art pour l’art felé… Kosztolányi kétségtelenül gyűlölte a polgári társadalmat. … Itt csak a proletariátus irányában lehetett volna kiutat találni. S éppen ezen az úton torpan meg Kosztolányi.”
(Heller Ágnes: Az erkölcsi normák felbomlása Etikai kérdések Kosztolányi Dezső munkásságában Kossuth Kiadó, 1957) 

Mint a sarokban foszló pókhálót, széttéphetjük ugyan legendáikat, talán mégis ezek a legméltóbb sírhelyek számukra. Akik bírják a szellemidézést, azoknak ajánljuk az Örkény Színház előadását (a magát Nyugat-örökösnek valló Holmi folyóirat szerkesztői és Mácsai Pál értő és érzékeny rendezésében), online búvároknak pedig a nyugat.oszk.hu oldalt. De ne temessük mindannyiójukat: utolsó, még köztünk élő képviselői a (sokadik) Nyugat-nemzedéknek: Rába György és Takáts Gyula. Mindketten túl a nyolcvanadik életéven és a harmincadik köteten…

Végezetül: bár a Szerk. némi frivol hangnemet kért a cikkbe, jelen sorok írója most megvallja, rajongva és földig hajolva tiszteleg Kosztolányi, Karinthy és más, itt megidézett írónagyságok zsenije előtt. De hogy méltóbb legyen a búcsú, beszéljen (a harmadik generációs nyugatos) Weöres Sándor szonettje (Hála áldozat): „Szememnek Ady nyitott új mezőt, / Babits tanított ízére a dalnak, / és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak / ezt-azt kívánó kordivat előtt.”  

megjelent itt: Reakció 2008/3.


Vál. irod.:
-Holmi 2008/1.
-Fenyő Mario, D., A Nyugat hőskora és háttere Csokonai, 2001
-Borbély Sándor, A Nyugat tájain tanulmányok és műelemzések Pannonica, 2001
-A Nyugat-jelenség, 1908-1998 Szerk. Szabó B. István, Anonymus 1998
-Fráter Zoltán, Osvát Ernő élete és halála Magvető, 1987
-Krúdy Gyula: Ady Endre éjszakái

4 komment

Címkék: nyugat reakció laptörténet

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_10155 2008.03.06. 22:47:17

bár itt-ott részkérdésekben vitatkozhatnék, de egészében véve az írás tetszik. érdekes (politizáló jellegű) megközelítést választottál a téma ismeretterjesztő bemuatatásához, élvezettel olvastam. azonban: Babitsot és Budaházyt egy lapon emlegetni! húúú... (észrevettem egy elütést is: nem Tisza Istváni, hanem Tisza István-i)

Ismeretlen_54136 2008.03.07. 09:15:17

szia! pol.: így rendelték :) B-B: csakis a (b)alliteráció mián'.. & köszi

Ismeretlen_10155 2008.03.08. 10:11:33

B-B (b)alliterál vagy sem: éppenséggel a Horthy-féle erősen kersztény jobbos (és diktatórikus) hatalom miatt szívott sokat Babits, nem azért, mert olyan nagyon kereste volna a bajt. Budaházy meg ugye azért szív sokat (egyesek szerint így sem eleget), mert balhés ember...