Hámori István Péter: Számlajobbágy versek Bp., 2006 (Váci Mihály Kör)

Alanyi, de szociálisan is érzékeny a költő, mint ez a köv. sorokból ki is derül:
„Nekem ne mondják azt, hogy ez az Éden / ha a vásárra a bőröm én viszem. / És azt se, hogy a szerszám, mivel éppen / a csalást csapdossák nem a péniszem.” (Alanyi jogon)
Kortárs költőnk (szül. 1945) kilencedik (de negyedik verses)kötetében szokás szerint tematikus csoportokban sorakoznak a költemények, az ezredvégi, a majdnem össztársadalmi nyomorúság és a „számlajobbágyság” (ez is egy verse címe) körképe után a szerelmetes ciklus következik. Ezek még messze jobbak a sok béna önjelölt fűzfapoétáénál, de még nem az az igazi elvarázsoló szerelmi költészet, hogy arra pl. mások is szemet vessenek és akár idézzék kedvesüknek – bár ez is csak ízlés és műveltség kérdése... Ezek után, harmadik ciklusban a „filozófikus” lyra peng: köztük pl. a bányászéletről is – a szerző alighanem borsodi bányászkörnyéken nőtt fel ill. él (riportkötetei is vannak erről – egy vers pedig In memoriam a Bányász Szakszervezet elnökéről, az MSZOSZ elnökségi tagjáról: Schalkhammer Antalról emlékszik meg…)
Aztán egyre gyengül – zuhan – a színvonala a kötetnek, ahogy nőnek az oldalszámok. Az ígéretes versekből jó versmondatok, részletek lesznek, végül egyre több a cikis verssor: már csak „néha röffen a szencsemalac”, az ihlet (Bátornak lenni). De azért megható, hogy ekkora költőnemzet vagyunk.
És jó, hogy a végén még tartogat meglepetést: „…és mindig legyen a szót kivel / mondani újra megtanuljam” (Mindig legyen…)
Hmm… most látom, Baranyi Ferenc tartotta a kötet bemutatóját a PIM-ben. Ne, ez azért rang. A háztól mindenképpen.