(első megjelenése a Nyugatban, 1936)Nem csak Itália érdekes ebben a vékony kis naplóban, hanem - főleg - az író. Nincs szinte egy mondata sem, aminél ne kéne megállni, hogy de gyönyörű, pedig egyszerű, de hol a titka? „A sikátor nekem az, ami Goethe korának a kert volt, és a romantikának a >természet<”
Persze nem mellékes a harmincas évek közepe sem: Spanyolországba kívánkozott, de ott éppen tűz alatt voltak még a tengeri strandok is, így ide utazott sebtében, mielőtt Olaszország felé is becsukódnak előtte a kapuk.
Ízlelítőt kapunk a kor nemzetkarekterológiáiból (franciák, olaszok, németek, magyarok egymás szemében), a közvélekedések régészeti szemétdombjába egy rövidke mondattal a régészprof eleganciájával szúr le szondát, megspórolva nekünk az időt, mert egy-egy mondatának információtartalmát mi csak napok alatt szerezhetnénk be hosszas könyvtárazással.
Egyszerre útikönyv (Velencébe stb. utazóknak ma is érdemes átolvasni!) és esszé Európa kialakulásáról… meg mindenről, ami fontos, de mindig kimarad a kultúrtörténeti könyvekből. Szent Szerb Antal blogja ez… :)
A Szent Márk térről úgy vall, mint Donkisott Dulcineáról.
(első megjelenése a Nyugatban, 1936)
Nem csak Itália érdekes ebben a vékony kis naplóban, hanem - főleg - az író. Nincs szinte egy mondata sem, aminél ne kéne megállni, hogy de gyönyörű, pedig egyszerű, de hol a titka? „A sikátor nekem az, ami Goethe korának a kert volt, és a romantikának a >természet<”
Persze nem mellékes a harmincas évek közepe sem: Spanyolországba kívánkozott, de ott éppen tűz alatt voltak még a tengeri strandok is, így ide utazott sebtében, mielőtt Olaszország felé is becsukódnak előtte a kapuk.
Ízlelítőt kapunk a kor nemzetkarekterológiáiból (franciák, olaszok, németek, magyarok egymás szemében), a közvélekedések régészeti szemétdombjába egy rövidke mondattal a régészprof eleganciájával szúr le szondát, megspórolva nekünk az időt, mert egy-egy mondatának információtartalmát mi csak napok alatt szerezhetnénk be hosszas könyvtárazással.
Egyszerre útikönyv (Velencébe stb. utazóknak ma is érdemes átolvasni!) és esszé Európa kialakulásáról… meg mindenről, ami fontos, de mindig kimarad a kultúrtörténeti könyvekből. Szent Szerb Antal blogja ez… :)
A Szent Márk térről úgy vall, mint Donkisott Dulcineáról.
Szinte tökéletessé teszi a könyvet a korabeli fotótár: fekete-fehérek, majd' minden oldalra jut egy szép épület vagy táj képe. Ezeken éppen olyan zakókban álldogálnak a férfiak, mint ami Szerben is lehetett. Talán ő is ott van az egyiken? (Talán, persze inkább nem. A képeket a fotós 1952-es svájci kiadású kötetéből emelték át.) Egyetlen apró kényelmetlenség, hogy a képek ügyében hátra kell lapozni, hogy pontosan mit is látunk rajtuk…
Sz.A.-nak még megadatott Velencét élő városként látni, hallani, szagolni: alig pár évtized után ugye turistazarándokhely lett, ma már senki nem “lakja”, csak kirakatváros, a nyár végeztével halott csemdbe burkolózhat mindenestül.
A férfi is műbírál Szerbben: nincs ínyére, hogy a latinos arcélű nők germánosan szőkítik a hajukat – szerinte nem illik össze a kettő – “a nők bizony csúnyácskák”. Csak “egy nő kezdett ki velem, de az is 12-n alul volt” – írja. (Már Triesztnél jár, mikot konstatálja: már szépek a szőke nők...)
És akkor még nem beszéltünk Antal bátyánk elmaradhatatlan humoráról. “Addig bolyongtam, amíg egy rendkívül történelmi utcából egy rendkívül történelmi zsákutcába vagy udvarba jutottam…”
S neki nem a kurvák mondják fel a reneszánsz nagy századait (vö. Örkény), hanem a pincér számolja le az asztalra a Garda-tónál…
Vagy más példa: “a meleg elkezdődik reggel nyolckor, és tart másnap reggel négyig.”
És még mindig egy aranybánya nekünk, maiaknak ez a kis könyv: “Utálom a polgári >Jó családból való<-ságot, ami annyit jelent, hogy már a nagypapa is jómódú volt, mert virágzó nyilvánosházat vitt Mohácson…” stb… :)
Szerb néha, elmélázva a teraszokon, tréfásan megfenyíti a benne bújkáló sznobot is…
Nem ismer rá Garibaldi népére: mindenkin a közboldogság idült-idétlen mosolyát látja, a fascio rendszer elemzésébe már nem megy bele – ezeket a mellkémondatokat inkább kesernyés irónia tölti ki. Huxley friss antiutópiáját is felfedezni véli ebben a zárt világban.
S míg Ravennában elmereng a gótok hanyatlásán, az általa -kényszerből- messze elkerült Spanyolföldön már érlelődik Koestlerben a Spanyol testamentum… avagy másképpen: a Párbeszéd a halállal.
Neki is a spanyol mészárszék jutott eszébe (olyan remek, hogy olvasójának is), mikor ott állt “Szász Dertre sírjánál”.
Nos, Szerb Antalnak sem volt már sok hátra…
Ismeretlen_73729 2007.07.06. 11:46:18