A 6. Harangtörténeti Ankét előadásai
Budapest-Nógrád, 2007 június 7-9. [szerk. Lengyelné Kiss Katalin]
rend. az Országos Műszaki Múzeum Öntödei Múzeuma, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal., 2007.
Aki nem tudná: e fajsúlyos múzeum a II. ker. Bem J. u. 20. alatt található. A hazai harangkutatásra pedig legyünk büszkék. A nagyméltóságú német Harangtudományi Társaságban évtizedek óta képvisel bennünket dr. Patay Pál (1914-, régész, „kampanológus”). Felteszem nem mond már olyan mesét az unokáinak, amiben nem szerepel legalább egy fia harangláb...
Itthon az első harangöntész-ankét 1997-ben volt, a második már nemzetközi konferenciává bővült. Nem lehet unalmas: egyszer a harangjáték a téma, másszor kultúr- és művészettörténet (még népmesék is születtek róla)
És persze a kirándulások… Jó hobbi lehet ez. Kb. mint a tárgyi néprajz szakos egyetemisták: órák helyett disznóölésre járnak… kóstolni is, természetesen. Amit meg ugye le kell öblíteni… Az a megérzésem, a harangöntők híresen nem absztinensek.
Ez csak egy vékonyka füzet, de olyan változatos témájú előadásokrat említ meg, olyan szűkszavúan, hogy emiatt el sem mesélhető. (hazai harangöntés története, javításuk ma és a múltban, egyes mesterek, műhelyek és gyárak története, díszítésük stb.) Részletek a füzet előadás-kivonataiból:
Meglepő, mi mindent készített ugyanaz a mester… A 15. szd. végétől Erdélyben a keresztelőmedencéket már nem a német mesterek készítették: különféle okokból átvették szerepüket a jóval olcsóbban és gyengébb minőségben dolgozó ágyúöntők. Később, iparosodottabb formában pedig tűzoltószerek gyártása volt az igazi profil, és a harangöntés a melléküzemág (Walser-gyár, Bp.)
Amúgy komoly és összetett szakma, a statikától a néprajzig és a képzőművészetig mindenféle ismereteket megkövetel.
És amilyen hirdetések vannak egy ilyen kiadványban! „Toronyóra-javítás, harangok szervizelése, harangvillamosítás”… :o)
Lásd még Longa Anna: A harang c. diákdolgozatát.
És íme az esztergomi bazilika harangtornyában alig pár hete készült képem:
*
Havi olvasmányok:
http://murci.freeblog.hu/archives/2007/08/31/olvasonaplo_2007_aug/
juss murmurandi