Hogy melyik az? Hát a Logodi utca, mindjárt a vár alatt, a Tabán derekánál. Erre jártam ma, ahol két legnagyobbunk - már az emléktáblák stílusa szerint -: "élt és alkotott" Márai és Kosztolányi.
Kosztolányi egy ideig a Logodi utca legelején lakott (1. szám), az Alagútnál, a házban ma egy csecsemő-gyógyintézet van, ám a híres, versben megénekelt "Logodi-utca"-i ház ettől északra volt. Postacíme szerint Tábor u. 12. szám alatt, ugyanis a ház a Logodival együtt nyíló utcatorkolatban állt. A család saját kétkezi munkájával is segített kibővítésében, a plusz szobákért a kertet nyesték vissza. Mindennek helyén ma már egy modern, vöröstéglás ház terpeszkedik [a lenti képen baloldalt] - e szóval a nagyságára is utalok, nem csupán az irigység hőbörög belőlem (o:
Dolgozószobájából* a Logodi u. szemközti házára látott - itt ma új és régi házak állnak, utóbbiak elég romosak, de aligha a huszas évekből maradtak itt, inkább szocialista korszakbeliek. E helyütt látta tehát fáradságtól lázas-röntgen szemével a szemközti lakókat álmaik ketrecében a költő:
"Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra*, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemük kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk,
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec.
Egy keltőóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
és az alvóra szól a
harsány riasztó: "ébredj a valóra".
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd százév után,
ha összeomlik, gyom virít alóla,
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla."
(Hajnali részegség, részlet)
(* Dolgozó- ill. hálószoba: szinte biztos, hogy nem a hálóban írta versét, hanem éjszakázva, a dolgozószobájában, csak ez így szebben belesimul a versbe, 'metrumilag' is...)
És így néz ki, ettől balra, a Tábor utcai oldal - ma:
(ott fent áll Greguss prof. szobra, és fordul meg hajtűkanyarban a 16-os busz a Dísz tér és a Szecska lift megállók közt)
antigravity · http://antigravity.freeblog.hu 2008.02.27. 21:58:41
Ismeretlen_54136 2008.02.28. 00:55:49
Ismeretlen_54136 2008.02.28. 14:52:25
Daniella · bakkaespepe.blogspot.com 2008.03.01. 16:20:44