Mikor híre megy 1802 végén Széchényi Franz gróf könyvtár-alapításának, sokan ajánlkoznak a hivatalba: köztük a költő Csokonai is, akinek azon év nyarán égett le édesanyja háza, meg egyébként is a poéták kenyérvégét eszi. Míves levélben fordul hát a grófhoz állásért: „El kell boríttatnunk a csodálkozástól” – írja bevezetésképpen, s nem fukarkodik Széchényi, a mecénás dicsőségét emlegetni. Igazi barokkos nyalásözön (de hát ez a kor sajátja). Aggódva jegyzi meg, utalva az alapító kitételeire (miszerint csak katolikus lehet könyvtáros): hogy bár ő protestáns, mégis, megelégedne ő bármilyen hivatallal, elég ha csak „cancellista” lesz, majd így folytatja: s a könyvtár mellett „lakni neki maga lenne Potosi, Bengala, Eldorádó.” 
(Még a grófnénak is ír, hiába. Széchényi rendkívül udvarias levélben utasítja vissza, mert már megvan a jelöltje, de azért nagylelkűen jelentős pénzadományt küld a megszorult költőnek.)