Az életben oly sok feszültség felgyülemlik bennünk... pl. amiatt a vásott lelkű gonosz banya miatt, aki reggel a metrón, leszálláskor, előre jól megfontoltan rátipor a lábamra, mert amikor az ülése mellé álltam az ajtónál, akaratlanul is meglöktem a vállát - mivel úgy ült le a barázdált agyával egyetemben, hogy az kilógott (a válla), pedig volt helye bőven. Szóval gyűlik a feszkó, amíg élünk, és legyünk akármilyen bunkók egy életen át - aki nem, az vessen magára :P -, mindenképpen több marad bennünk, mint amit kiadhatunk. Sokat vetyeng* ezen az ember élete során, de nem lehet mit kezdeni a gennyként a lelélekben meggyűlő feszültséggel. A hifi meg sajna nem működik rólunk... (Mert az, hogy "mindegy milyen csatlakozó van az ember lába között" - okosság Faludy mestertől most nem ide vonatkozik...)

Tehát hasznosítani nem tudjuk, levezetni meg már csak a hagyományos mód marad, a földelés. Ez pedig kétféle lehet: vagy kertészkedünk, ami megnyugtat ugye (vö. Jules Renard: "az ember mozgó fatörzs" - ez a paraszt lélek újkori szalondefiníciója...)

Vagy marad az utolsó, ám a legtökéletesebb földelési megoldás: amikor elszáll belőlünk az utolsó kis volt is - miután már nincs több lesz, sőt már több van sincs- : s ez az elföldelés... 

 

* IÁ érdeme eme gyönyörű kunsági tájszó rámtukmálása...