Már megint blogot írsz?! - kérdezné az asztalom sarkára támaszkodva a jó öreg Zoltán, és csillogna a szeme a kaján örömtől, mert tudta, nem szeretem, ha bent az irodában, munkaidőben ezt fennhangon hirdeti.
De most inkább nem szeretnék blogolni. 
Ő volt az én kedvenc Ős Kajánom.
Kiblogolhatom akár minden feljegyzett aranyköpését, hogy csak a szépre emlékezzünk, de ami egyedi, az úgyis kiblogolhatatlan.

-A vízilovak is magyarok voltak!
-Tiszteletpéldányt kérek… az internetből!
-Látod, ez a magyar nyelv olyan, mintha Petőfi írta volna.
-Jaj ez a cipő… ráadásul ez a cipő is úgy imbolyog!
-Most meleg van, vagy hideg?!
-(a kurzorról:) Mi ez a köcsög itt?
-(én: -Z.! Várom a legújabb aranyköpésedet!) – Z.: Hová köpjek?
-Önkénturalkodó…
-A gumicukor az, ami nem fogy el.
-Nem látott valaki egy pogácsaserclit?
-Nem emlékszik, panyókában mentem (ebédet) melegíteni?
-Ma már nem divat a kenyérgalacsin-gyúrás?
-Ez az Arany János megelőzte a korát. Már egész Babitsos.
-Dugovics Tífusz
-(A.-nak) Parlagon heverek.

Sajnos ennél sokkal többet nem jegyeztem fel Tőle, pedig ontotta őket. Persze ismerni kellett volna őt e bohém bonmók megértéséhez… A legtöbbet már csak mi értjük, mert a nagy kávézások alatti, szinte automata szövegalkotási folyamatok és asszociációs menüettek szüneteiben hangzottak el. Nem angyal szállt el felettünk (bár elég magas a plafon), hanem Z. köpte az aranyat, megkopott zöld fotőjének mélyéből, nagyokat gesztikulálva. 

Arra, hogy a szellem tartja életben a testet, nála jobb példa kevés lehetett.
Pazar szellem volt. Én csak idős korában ismertem meg, de legendák szóltak róla. Pazarolta a szellemét, jó és rossz értelemben egyaránt. Áradt ránk a humora és sok remek ötlete, de kicsit el is tékozolta tehetségét, a szakmában az egyetemi katedráig vihette volna. Precizitása máig segítségünkre van.
És nem volt tökéletes persze, minek is tagadnám, de példátlan méltósággal és öniróniával viselte fogyatékosságait. Angol felvidéki kastélyokba illő főúri elegancia jellemezte a lelkében. De nem ezért volt lord. (Az utolsó…) Hanem mert a hatvanas években a Gyárban (ezt a kifejezést egy kolleginától csentem) szinte csak nők dolgoztak, és köztük a férfiak egy külön kasztot alkotottak – s egyben külön osztályt is. (Házi kóddal: a 025.45-öset.) Az ide később bekerült fiatalok már nem számítottak Lordnak, ezért mondhattuk – egészen tegnapig: Zoltán, az utolsó lord…

Legkedvesebb írói, költői a Nyugatosok voltak. Sokszor szavalt nekem Babitsot...
Már szerepelt ez a vers a blogomban - éppen Zoltán miatt. Kedvenc sorait gyakran mondogatta. Ízlelgette a szavakat, akár egy ínyenc:

"...Isten szemében nincs szemét:
fürtödnek, melyből borod erjed,
ne hányjad el rohadt szemét:
attól édesebb lesz a bor.
Inkább gyönyörködve figyeljed,
hogy napban gyémánt lesz a por
..."
(Babits Mihály: A csengetyűsfiú)