Strasser, Todd: A hullám
ford. Láng András
Athenaeum, 2008

könyvesblog , kello , bookline (és evocatio)
4

Könyv (Ron Jones: A harmadik hullám, 1972 ) -> tévéfilm (The Wave (forgatókönyv: Johnny Dawkins) -> könyv -> és egy újabb film (D. Ganzel rend.). Ennyi metamorfózison ment keresztül a story, mire világhírű lett. Bár az utolsó állomás már inkább csak meglovagolja a világhír hullámait... A Kblog már közölt egy részletet belőle, illetve napok óta a magyar mozik is hirdetik, így talán senkinek sem ismeretlen a történet: a náci uralom születését mutatja be diákjainak a hatvanas években egy kaliforniai történelemtanár - interkatívan...

...Nem volt muszáj, ők akarták. Ahogy elkezdtük, úgy éreztem, a srácok egyre többet akarnak. Mintha azt akarták volna, hgy fegyelmezzem meg őket. És amint az egyiket megtanulták, azonnal várták az újabb szabályt.

Ben, a fiatal töritanár azzal a problémával küzd, hogy nem tudja, hogy magyarázza el diákjainak, hogy kerülhettek hatalomra a nácik, ezért kitalál egy játékot, hogy azok saját bőrükön tapasztálják meg a hatalom örvényét. Azzal kezdi, hogy mindenki egyenesen üljön a padban, és minden mondatban legyen benne a "Tanár úr!" Elindítja az első jelszavakat, hogy pl. a "A Közösség Erő". Az osztály addigi hülyegyereke is megtalálja a helyét, végre beidomulhat az egyformára gyalult képességűek közösségébe.

-Nézzétek milyen szépen ül Robert! - hívta fel a srácok figyelmét Ben. Párhuzamosan tartja a lábait, bokái összezárva, térde pontosan derékszögben behajlítva. (...) Remekül csinálod Robert!  És az osztály lúzere büszkén rámosolygott tanárára, a többiek pedig elékezdték utánozni.

A hólabda eliundul, még egy hét sem telik el, és már önszerveződő lesz a téboly, csak az iskolai újság főszerkesztője, egy lány, Laurie lóg ki a sorból. Lesz zsidó fiú megverése, meg Sieg Heil-karlendítéses köszöntés, ami csak kell, szinte filmre íródott. A szülők kezdetben örülnek a fordulatnak, végre rendet tanul a büdös kölyök, aztán az első erőszakoskodás után a dirinél kilincselnek. Bennek is leesik a tantusz, és egy eléggé feszes dramaturgiájú zárójelentben - refenstahli jelenet - felébreszti a diáksereget, hogy ez csak pedagógiai kísérlet volt (bár kissé túl seikeres), köszönjük, nyulacskák, menjetek haza.  

Ez volt a történet, de a hogyanja?! Gyenge ifjúsági regényhez illő mondatokkal indul, és végig olyan, mint aki nem mer "irodalmi" lenni, mert még nem értik majd meg a nebulók (részben tényleg fiataloknak íródott, de mégis inkább "felnőtt" regény. Segít felnőtté válni.) Viszont hogy Hitlert "szobafestőnek" írja le (p15.), az vagy a szerző vagy a fordító nagyon nagy butaságáról árulkodik... (Ezek után történelemkönyvekbe temetkezve látni a főszereplőt, hát elég vicces.)

Fontos kötet, de nem pont a náculásról szól (ó, az ostoba fordító, hogy elkezd magyargárdázni, na ezzel vágja haza saját könyvét), hanem mindenféle tömegmachinációról, a hatalom örvényéről és a tömeg mámoráról. A fordító val'szeg nem csak szavak szintjén ("szobafestő" - ha azt Strasser írta, akkor is ki kellet volna javítania) nem értette a szöveget.