Catron Collier: Az utolsó nyár
Alexandra, 2008
ford. Reichenberger Andrea  

kello , fantasticfiction.co.uk , evocatio 

Zavarbaejtő regény, lehányja magáról a címkéket. Angliában "az év romantikus regénye"-díjra nevezték, és ilyen giccses-tarka-"színpompás" borítót is csak szerelmes-ponyva-szemétre mernek tenni a kiadók... Mégsem az.

(Részben) naplóregény ez a második világháborúból, annak is a lengyel-német határterületéről. Egy fiatal német arisztokrata lány kezdi a naplóját írni 1939-ben, a háború kitörése előtt alig pár héttel, és mikor a narrátor a mába ugrál át, még mindig ő a főszepelő - immár 80-on felül látjuk viszont Charlotte-ot.

Újraolvassa fiatalkori naplóját (velünk együtt, mi csak beleqqcskálunk a válla fölött), és megtudjuk, hogyan ment el a kedve a szextől (ált. az élettől) durva német katonatiszt férje oldalán, illetve hogy találta meg élete nagy szerelme egy orosz hadifogoly képében - majd hogy veszítik el egymást, amikor lecsap rájuk a front pokla. Nevestíve: a Vörös Hadsereg.

Szerelem pedig, ami ugye elengedhetetlen eleme az ilyesfajta lektűröknek, alig van a vastag kötetben, annál több szenvedés, meg a frontvonal náci ill. szovjet rögvalósága,  iszonyatának naturalisztikus ábrázolása: na ez is van bőven. Szokatlan a szerelmes ponyváknál, nemde? Sőt, a kötet címe egy orosz Gulág-memoárra utal, amit persze kitalált Collier: kiderül ugyanis, hogy Szása,  a nagy szerelem mégsem halt meg '45-ben, hanem elkerült Szibériába (itt is utal a szovjet rendszer elmebajára: saját, felszabadított katonáit is hadifogolyként alázta a SZU), és ott barátjával írt egy könyvet a szörnyűségekről, ami Nyugaton híressé tette őket, és megismertette a nagyvilágot a szovjet terrorral.

Csak ritkán csúszik csak át sekélyes, érzelmeskedő hangnembe. Nem magasirodalom, de nem is érdemli meg ezt a büntető-borítót... Ami, megjegyzem, nem a hazai kiadás hibája, már az angol is ilyen giccsbe öltöztette a művet. Egészen másfajta, normális borítóval még emberirodalomszámba is vette volna a szakma. Kár érte.