A kaotikus közeljövőt látjuk:
meddő minden nő a földkerekségen. Ebből nem a Hajrá szabad a szex! ösvényén indult
el a rendező (részben azért, mert az adaptált könyv sem…), hanem a mindenen felülkerekedő
káoszba csöppenünk bele, ahol tombol az erőszak és mindent elnyel a nihil, egykori
erős államok dőlnek be, nincstelenek hordái ostromolják a már szintén recsegő-ropogó Angliát, ahol mint a csótányokkal, bánnak el az oda menekültekkel. Egy alkesz
hivatalnok, enyhe ellenállói múltal, exnője megjelenésével hirtelen (és szó
szerint) a tűzvonalba kerül, majd ő lesz őrzője a csodának: mert egyetlen nő, egy
fekete lány terhes. Ő is segíti majd világra a csöppséget egy borzalmas
menekülttáborban – ahová úgy menekültek b
e, de aztán onnan is menekülnek, a film egy nagy elnyújtott menekülésfolyam. A
végére minden főszereplő meghal, csak a babát és mamját szedi fel az ellenállás
(? – ez elég ködös marad, akárcsak a tengerparti helyszín) hajója. Nerm rossz,
de minden antiutópiát érdemes könyben is elővenni, mert úgy valószínúleg még többet
rejt magában a borzalmas látomás. Szóval, iszkiri a könyvtárba az egyébként
krimiíró P.D.
Jamesért.
Ja, és igen, a képen balra az a hippi aggastyán bizony Michael Caine... jópofa, bár szinte mást sem csinál, mint egyik spangliról gyújt a másikra.
Lásd még a port.hu-t - ja, és ezt írta róla Lobotómia (nov.14-nél keresd).
juss murmurandi