Az Aranykapu egy gyönyörűszép film a dél-olasz nincstelenekről, varázsos jelentekkel taríktott filmszociográfia. Az együgyű férfiak elhiszik a korabeli eszközökkel photoshopingolt zsánerképeket Ámerikáról: az embernyi hagymafejeket, a méteres répákat és tyúkokat. Aztán maguk is beállnak a kikötőben a fotós kelléke mögé, hogy egyszer úriasabbak legyenek a nagy út előtt. A hajófenékben élés (a harmadosztály) külön megérne egy misét (posztot).
Hősünk, a (nagy)családi kivándorlást vezető egyszerú parasztember aztán találkozik a szerelemmel - akit el is vesz az Újvilág partján. A fogadtatás, a bevándorlási hivatal macerakommandója megint megérne egy poszttot... És mindeközben nem állnak le hősünk vízói (melyek korántsem patologikusak): egyik álma a tejben úszás... köpülik az álmaikat... Ironikus, de sokkal inkább költői filmeposz.
Egyelőre ennyit. majd munkaidőben még írok hozzá :)
juss murmurandi