Ijesztő volt, ahogy átnéztem a minerre, és több helyen is ott virítok a kis hülyeségeimmel, sokan nagy átverésnek érezhetik, hogy ideküldi őket a miner, hogy lám, egy könyvesblog, erre itt majomkodok. De lusta vagyok a könyvekről írni... És valami mélyebb ellenérzés is van bennem a könyvismertetők írása ügyében. Hogy annyi, de annyi a sza...  gyenge, olvasásra nem méltó könyv...
És annyira, de annyira megvan az ideje minden olvasásnak (már a jó könyvek esetében - amelyek szintén számosak.) És talán nem éppen akkor formál minket egy-egy könyv, ha idejekorán (de szép, okos szó ez!) kerül a kezünkbe? Hogy aztán ezeket nevezük majd életünk meghatározó olvasmányainak... Hiszen mire mondhatjuk egyáltalán, hogy épp jókor talált meg? Akkor már eleve késő, nem? Pl. válófélben lévő olvasót segíthet egy regény, amelyben válnak? Ha még előtte olvassa, inkább. (Stb.) Ha pedig későn veszünk bele egy könyvbe, akkor unalmasnak találjuk. Túl vagyunk a problémán,  és azt gondoljuk, másnak is unalmas, pedig csak a kritikánk lesz hamis. 
...
Ha ezt most folytatnám, lehet, oda lyukadnék ki, hogy olvasás után... nem lehet recenziót írni. :P

Illusztrációnak egyik  kedvencem a mitolvas blog random, kb. kétszáz fejlécéből: