Dokumentumregények és (történelmi) életrajzok elmosódó határvidéke

Tom Wolfe: Savpróba
Cartaphilus, 2007

libri.hu , Irédy Dénes blogja , noirlog

A Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal szerzője reneszánszát éli, csak idén három hazai kiadó is fantáziát látott a hatvanas évek fenegyerekében. A kávén túlmutató serkentőszerek témájától nem idegenkedő kiadó a kultikus The electric kool-aid acid test-et választotta (1967), amely röviden: pszichedelírium, egy tarkára pingált iskolabusszal Amerikán át.
Élményszerűen, de dokumentarista hitelességgel írja le egy permanensen betépett, „besavazott” hippibanda útját Kaliforniától New York-ig, akik nyílt „tekeredj rá” kampányt folytatnak az LSD és a marihuána mellett (előbbi ’66-ig nem tiltott szer). És most a recenzens is kóstoltat, hogy lássuk, mit jelent a fülszövegben ígért „hisztérikus realizmus”: „Egyszer csak rajtam volt még egy bőr, ami villámból volt, elektromosság, mint egy elektromos öltöny, és tudtam, hogy mind képesek vagyunk szuperhősökké változni, hogy vagy szuperhősök leszünk, vagy semmi.”
Főszerepben a gombamód szaporodó hippikommunnák egyike, a „Kópék”, s élén az óvadékkal éppen szabadult író, Ken Kesey. Aki, illúzióink ne legyenek, a Száll a kakukk… írása közben pszichiátriai ápolóként betegeket csak azért küldött elektrosokkra, hogy felhasználhassa a látottakat...
Gus Van Sant e regény alapján idén forgat filmet Keseyről.

*

Catharina Habsburg-Lothringen: Marie Antoinette
a nemzetségéből származó úrhölgy elbeszélése Franciaország királynéjának dicsőségéről és bukásáról
Ulpius-ház, 2007

könyves.blog (m.anna) , könyves.blog (részlet) , könyves.blog (borítómustra) , libri.hu , wikipédia M. A.-ról , echo tv ,  ulpiusház.hu , nol.hu-interjú

Kisgyermekkora a hétéves háborúval esik egybe: mondhatni, a legelső világháborúval. Bécs legszebb királylánya ezután diplomáciai zálogként kerül Párizsba, maga Kaunitz kancellár „papírozza le” a házassági szerződést. Mikor pedig egy gondtalan, átmulatott évtizeddel később „Madame Déficit”-nek gúnyolják, majd rongyos Capet asszony lesz, az elvileg még mindig osztrák főhercegnőt családja elfelejti hazamenekíteni.
Habsburg Katalin, az utolsó magyar király unokája (1972) rokonként is objektív marad hősével szemben, ám az, hogy milyen gondolatok fordulnak meg a szereplők fejében, melyik bálteremben éreznek huzatot, vagy éppen mikor csillan meg könny a szemükben, nos, ez kissé aláássa a látszólag tisztességgel lábjegyzetelt életrajzot. (Szinte kizárólag három korábbi monográfiából idéz az egyébként politológus egyetemi tanár. Vagy: már az udvari intrikákból levezeti a királynéra váró guillotine-t.) De íróként sem remekel: a fordulatokban bővelkedő életút magában is olvasmányos lenne, de ő műfajidegen zsánerképekkel csak ront rajta. És ha emellé megnézzük a borítót, nehéz eldönteni, népszerűsítő történelemről, vagy szerelmes-történelmi regényről van-e szó. Ha nem is mikro-, de mignontörténelem.

*

Veszelka Attila: Pipás Pista, az átokházi tanyavilág hóhéra
dokumentumregény
Bába, 2006 Szeged
délmagyar.hu , kello.hu/felvágunk.blogter.hu , promenád.hu

Átokháza: akár egy Stephen King-regény helyszíne… A mórahalmi kistérség egykor sokat átkozott (a munkát meg nem háláló) földjén, egy mára eltűnt tanyavilágában a „nagy háború” után furcsamód elszaporodtak az öngyilkosságok – de ennek titkára csak évekkel később derült fény: a bérgyilkos önakasztásnak álcázta a fojtogatásokat.
Pipás Pistáról a nyomozás után, a szegedi Csillagban derült ki, hogy nő: özv. Rieger Pálné, született Fődi Veronika. A sorozatgyilkos tehetséges átváltozóművész lehetett volna. Még orvosi javaslatra (a sülyből gyógyulandó) kezdett el pipázni, s miután férje elesett a háborúban, elhordta annak ruháit, férfimunkákat vállalt (így a napszáma is magasabb volt), sőt ivott, verekedett is. A lánykorában ért sérelmek miatt férfigyűlölővé lett, így olyan asszonyok, akikkel kegyetlenül bánt az uruk, könnyen megtalálták benne a „problémamegoldót”.
A szerző nyomozása során megelevenedik a történet, a levéltári, korabeli sajtóforrások nyomán megszólalnak a szereplők – izgalmas bűnügyi szociográfia született. Éppen ezért az elhúzódó per végkifejlete maradjon titokban – mert az csak legenda (több online recenzió tévedése), hogy „kérésére saját kötelével akasztotta fel a hóhér”.

*

Edvard Benes, a likvidátor Sidonia Dedina dokumentumregénye
ford. Lovász Petra
Korona, 2004

1 ufi-poszt , Kun Miklós: Beneš szelleme , mno.hu a kötetről

Beneš „történelmi zugszerződésekkel” került vissza a hatalomba: utolsó legitim cselekedete a lemondása’39-ben. A német és magyar áldozatoknak a terrort jelentette, míg a kommunistáknak csak egy hasznos hülyét (cop. Lenin), aki önszorgalomból irányította a háttérből az „etnikai tisztogatásokat” (kedvenc szófordulata volt a „likvidálás”). Felelősség terhelte a cseh ellenállás sokszor oktalan pusztulásáért is.
A világháború utáni állami terrorról szóló híradásoknak még a rendszerváltozás után is csak ’rejtett alanya’ maradt, a prágai parlament pedig újra leszögezte a dekrétumok sérthetetlenségét - a 21. században.
Az emigráns cseh szerző (a SZER egykori munkatársa) kutatása eredményeit oral historyval, naplójával és rekonstruált jelenetekkel vegyíti, ettől az egész kötet mozaikszerű lesz. A történelmi alakok szájába adott párbeszédek ha nem is szó szerintiek, de hitelesek.
Dedina a magyar olvasókhoz intézett előszavában ír a felvidéki lakosságcserének titulált emberkereskedelemről is (e témában Vadkerty Katalin könyvei ajánlottak). A munkát szakbibliográfia, kronológia, forrásközlés (Beneš-dekrétumok), kislexikon és L. Pachman sakkvilágbajnok, a Husák-rezsim üldözöttjének utószava zárja.

(A recik megjelenési helye: Reakció)

még több könyvről:

/media/image/200710/