Pesti Színház, nyilvános főpróba (holnap lesz a premier)
Éljen a mester, éljen a két felvonásban limonádét úgy kínáló főpincér (Molnár), hogy azt nem unod meg, sőt, szóval éljen és sose húnyjon ki ennek az inteligens pasasnak a neve a hazai színlapokról. Persze nem főmű, sőt, szegény M.F. talán 'A Főművet' sem írta meg, de nagyon jól megélt belőle... Jól fogalmaz az irodalmi lexikon: nem hivatásnak, hanem mesterségnek tekintette az írást (Márai is hasonlóan volt ezzel, mégis, ég és föld. Minden szó egy prizma, ő másként értette). Nehéz a Molnár-jelenséget megragadni: mulattat és ennél több is, de már elég giccses vagyok, nem használok még plusszban nagy szavakat, tehát: sosem a limcsi, hanem már a limonádé szintjén járunk. Az igényesség nagy dolog volt az ő korában is, és az most is. Ma érzem az írók izzadságszagát egy-egy poén után, Molnárnál látom, ahogy a hamut leverve szivarjáról, mandzsettában, még csuklóból hozzáír egy csavart a jelenthez. Aforizmáit sem a függöny előtt süti el, hanem a mellékszereplők mellékmondataiban, szerényen (ráadául ezek még a sajátjai, és nem posztmodern tolvajlások). Nem csodálom, hogy ritka eleganciájára kora 3 színésznője is rávetődött. Egy sárm-őr... Kár, hogy nem volt még génbank a korában, frisíthetnénk vele ezt a beltenyészetet, fent a ködös modern magyar parnasszuson.
Tudós kísérőm fikázta ugyan a rendezést, de csak úgy Adysan, értsd: érte és nem ellene. Ács Jánostól már látott messze jobbat is, mondta. Legyen igaza, engem a főszereplő lányának esetlen színapadra rakásán kívül nem zavart semmi - és ez mindent elmond: egy kellemes, egész estén át tartó rötyögésnek nem is kell más, csak hogy ne játszon a rendező fekvőrendőrt az írói mondatai előtt. Egy limonádénál a legjobb, ha csak annyit csinál a direktor: leszedeti a zavaró kellékeket a színpadról és engedi a darabot élni. A legjobb, ha jelen sincs a rendező a próbákon... ezekre a színészekre egy ilyet rá lehet bízni: mind profi és gyönyörű mesterember, elbánnak vele. Ja, és megdolgoznak a tapsért. Ajánlom.
Ismeretlen_54136 2006.12.14. 00:09:46
Annamancs 2006.12.14. 17:00:48