Mármint a zsidó a címbeli tesónép. Nem csak azért, mert Farkas András már megénekelte rokonságunkat - persze inkább csak abban az értelemben, hogy a 16. században úgy tűnt, a sors éppúgy veri a magyart, mint a zsidót a szétszóratás korában - , én itt most a gasztronómiai rokonságra utalok.

Mert B. Eszter szakács- (és függelékében a zsidó népszokásokban eligazító) könyve egyformán kedves a magyar (gój) és zsidó (neológ és ortodox) szemnek - és bendőnek.

Lehetne a különbségeket is keresni (mert van persze bőven), főleg a tejes és húsos ételek egymást "taszító" volta ilyen a zsidó konyhában, az edények és pultok kettősségének szintjéig), de érdemesebb a hasonlóságokra figyelni. Szeretik a fűszeres ízeket, a laktató kajákat, és rengeteg nagyszerű édességük van. Hát nem ismerős, madzsari testvéreim?

Szóval, ez a szép, vastag, árában még elviselhető (6 e. huf) album nem csak gyönyörű (balra szöveg, éppen a kellő mértékig, nem túl sok, és ami fő: a jobboldali képhez passzintva színében: pl. lila a meggyleves receptje és zöld a salátáké stb.) Csorog a nyál, na.

A szerző ráadásul igen csalfa: belopja magát a szívedbe (a gyomrod már, khm, foglalt...), s úgyanúgy a férje is egy kedves maci, mert pl. az utcáról hív meg portugál zsidó turistákat - csak úgy - vacsorára. (Rang lehet náluk vacsorálni.)

Mindazonáltal, a nagy, nyáladzó fejemet csóváltam is lapozgatás közben: mindjárt az elején több mint érdekes, hogy a zsidók nem eszik meg a marha hátsó felét - merthogy valami nem kóser ideg fut végig arrafelé... Nem épp értelmes magyarázatot kapunk, ráadásul még egyszer elköveti u.ezt a könyv vége felé - és éppúgy nem érteni. Persze sok  - mai aggyal értelmetlen - előírás van a zsidó konyhaszabályzatban, ez mégis kirívóan érthetetlen. Pl. nem hiszem, hogy a piacon visszadnák a hátsó marhacombot... A szövegben máshol egy apró fogalmazási/gépelési hiba tűnt fel, inkább ezzel magyaráznám az előbbi érdekességet is. Mindettől eltekintve remek kötet. A fák alá vele, országszerte!

konzervatórium
bookline
judapest