Well, az e havi mérleg negatív oldalán (ez képzavar vajon?), az alsó serpenyőben csücsülnek tehát: egy db. befejezetlen Nabokov (köldökvakarászás az orosz írófejedelemtől - bocs); egy zavaros román regény; egy gyerekkori verseit kiadó, pedig írni tudó ifjú rendezőnő; egy szerencsétlen Szilágyi István, akit csőbe húzott a kiadója; Kehlmannál pedig a történetből valamiért kimaradt Bólyai János, amiért haragszunk rá, pedig remekelt a fiú.
Blockban kellemesen csalódtam, csak most jöttem rá/derült ki számomra, hogy tud ő írni, csak a legtöbb bekezdésében lusta ezt erőltetni...; Nye, a fura nevű, frivol angol másodszorra is remekelt; Lestyánban megismertünk azt az embert, aki vadászni tanította a hazai proliszármazású  komancsvezéreket, jutalmul csak ifjúsági irodalmat adtak ki tőle (regénybe illő élete volt); a skandináv krimik jók, de messze nem tökéletesek; Burgess és Spiró viszont azok; Tandori meg egyszerűen csak papírpusztító. Whartontól most egy gyengébb jutott - de ez a szint is csak álom sok más írónak; az Egy nő női parafrázisa viszont csak nyomokban éri el EP mélységeit. Csurka nem is rossz, de nem is érdekes. A hónap felfedezettje (jó, évekkel vagyok lemaradva) : Fehér Béla.