kiforrta magát. murci blogja volt

Kevés volt édesanyám kurtarokolyás eskövői képe, ez az album kellett ahhoz, hogy rájöjjek, anyáink egész nemzedéke a bombázók kora volt, csak meg kell nézni a strandfotókat a hatvanas évekből. Persze ott bagóznak mellettük kissé görnyedt apáink a homokban, hetyke (hegyes...) fecskéiken csak azért ne nevessünk, mert az volt az egyetlen a korban, ami nem szorongatta meg apáink tökét.

A címében a Bereményi-Cseh dalt felidéző könyv lényege a Balcsi-retro (Ami ugye már/még nem nosztalgia. A különbség definiálását meghagyom a T. kommentelőknek.) 

folytatás itt

Keresés: "bulgarisztika konferencia"

Eredmény: "Keresési javaslat: belletrisztika konferencia"

*

De van még jobb!

Keresés: "Mária nővériség"

Eredmény: "Keresési javaslat: mária bővérűség "

vázlat - szerk. alatt

16+ !

:)))))

lehet, hogy visszaköltözöm - Scala nagy bánatára, mert majd megint kell matekozni :), és bizonyára sokak (ez a sokak "..."-ben!) derültségére/bosszúságára, mert kiderült, hogy egy posztba max. 20 cínmke adható, és ez az evocatioblogot hazavágta - szó szerint -, én pedig jórészt csak emiatt jöttem át ide.

Pár jépégé a múlt hétről - for ex. to Kosztasz :)

klikk:

A bizonyára magas értelmi képességű (lakópark)kertész ma úgy gondolta, hogy nekiáll kutat ásni a kertben, és minden előzetes bejelentés nélkül mintegy 170 lakásban (= kb. 300-400 ember) zárta el a vizet egy laza kézmozdulattal - épp a felkelés és a munkábaindulás idején, minimum órákra. (Talán még mindig csak azért érdemes hazamennem, mert van egy sör a hűtőben.)

Ám én civilizált lényként nem vagyok babonás nem vagyok babonás nem vagyok babonás nem vagyok babonás nem vagyok babonás nem vagyok babonás nem vagyok babonás nem vagyok babonás nem vagyok babonás nem vagyok babonás...

    update
    ...aztán hazafelé leesett a pedál a bicajról.

A laptop pedig ezzel fogad: "Az összeomlással kapcsolatos információk sikeresen összegyűjtve." Lehet hogy titokban blogot ír a gépem?

Szép megemlékezés egy fociszerető spanyoltól egy nagy magyar íróról.
Javier Marías spanyol író novelláskötetének (Európa, 2008) A bizonytalan időben c. írásában felbukkan egy Szentkuthy nevű magyar válogatott focista, épp egy diszkóban (!) forgatja meg sorban a lányokat. Azaz Kentucky, mert így ejtik arrafelé ezt a furcsa nevet. Sőt, becenevén: Sültcsirke.

Már a címlapon is ez szerepel: "Szentkuthy cipőtalpával néhány centit előretolta a labdát, és amikor az átért a gólvonalon, ismét megállította."

Egy Szentkuthy Miklóshoz (1908-1988) illő dendy tűnik elő a diszkógömb fényében az olvasó szeme előtt, aki már gólok tucatjait lőtte csak ebben az idényben, és a gól nem más számára, mint... nővel lenni: rohamozni, és üvölteni a végén. És egyik előtt (sem utána) nem szereti a hajcihőt: csak azért tanulja meg a világnyelveket, mert a nők azt szeretik, azt igénylik, hogy beszélgessenek velük előtte, meg persze utána... - így Kentucky. "Minden gól után egy új nő, így ünneplem meg őket." A kimerítő tánc másnapján is lő három gólt. És egyszer csodát művel, megmutatja a láthatlan falat a gólvonalon - lásd az idézetet fent.

Lefut és kicselez minden hátvédet és a kapust, majd megáll a kapuban - az idő is megtorpan mögötte. Lába a labdán, és a labda alatt a gólvonal. Bevárja a nyomában lihegő játékoskat. Aztán beteszi a labdát a kapuba egy negyed talpnyi gördítéssel, és visszahúzza. A stadionban robban a csönd.

Aztán visszaesik, kis klubbokban játszik, és 33 évesen épp csak pár kis nekrológ jelenik meg róla. Mellbe lötte a neje, a fiatal lány, akit a narrátornak is bemutat egy meccs alatt. A női kéz ujjai éppúgy játszottak a pisztoly ravaszával, mint Kentucky lába a kapuban.

* 

Persze vannak előzményei aranylábúink irodalmi kánonba kerülésének (és fordítva): a brazil Chico Buarque Budapestjében afféle Orlandóként bújik különböző szerepekbe - többek közt egy Kocsis Ferenc nevű költőébe.

Megnyugtatásul közlöm, itt, ennyitől még a súlyos focimániás olvasóknak sem ugrana be a két aranylábú: Kocsis Sándor és Pukás Ferenc, de aztán - a kötet vége felé járunk már - rendesen rápörög Buarque a magyar focira: Bozsik sugárútról fantáziál, és egy rendőrtisztet Grosicsról nevez el. Ezt már persze nagyon nem érti a recenzens sem, de ez van. Ja, és egy szereplője Fecskét szív. Szóval a kolorlokál rendben.

Hát eddig jutottam egy ültő helyemben a filológiai kurkászásban. Bizonyára hagytam még velőt a csontban a jövendő nemzedékeknek is...

Ő Mr. Dexter Morgan.
Aki azt hiszem nem csupán éjjeli műszakjai miatt tartható betegnek/ perverznek. Ennél többre épült ez a remek sorozat, illetve ez kevés lett volna a mítoszhoz. Hiszen a törvényen kívüli erőszaktétel, ha azt jogosnak érezzük, legalább vágy szintjén bennünk van mindannyiunkban.
(Aki úgy érzi, hogy +bízik a rendőrségi mulasztárokban és a bíróságok tévedéseiben, azt felmentem a blog olvasása alól.)

A vérbosszú, a talio-elv (ha nem is hetedíziglen vagy hatványozottan) nincs kigazolva civilizált lelkecskénk veteményeséből. Sőt, a mindennapokban sokan gyakorolják is, szerencsére csak amatőr szinten (fa tesápoló a kocsiülés alatt). Az önbíráskodás mellett aszexualitása teszi igazán spécivé a figurát - ez a tulajdonságjegye hívta életre barátnőjének figuráját is, akivel remekül kiegészítik egymást, mivel a hölgy tartós testfóbiában szenved, mióta nemi erőszakot követtek el rajta, pedig az már jó régen volt.
Dexter bármiféle nemi vonzódásának hiánya megmagyarázhatatlan, rejtelmes - ennél sokkal inkább érthető jogsértő, ámde igazságpótló éjjeli tevékenykedése. Amikor persze a legembertelenebb kegyetlenség tombol benne, elvégre alaposan megkínozza áldozatait, pedig elég lenne egy injekció vagy egy balta. Kegyetlenebb, mint JigSaw, mert még elvileg sem ad esélyt a bűnösöknek.
Úgy tűnik kevés már egy db. perverzió egy mai filmhősnek, mert ha kivennénk a figurából a barátnős, magánéletis retardált elemet, csak egy egydimenziós mészáros maradna, azzal meg nem lehetne évadokat megtölteni és $milliókat kaszálni.
Azt hiszem, ha ma élne Dante vagy Stendhal (etc.), hasonló tévésorozatokat írna, nem vaskos regényeket.

"Költők közt csücsültem hát, magam is költőszámba mentem. Szurkoltam egy kicsit, amikor versem jelent meg, mit szólnak majd a New Yorkban hozzá. De nem bántott senki."

kritikák:
revirozonline , holmi , bookline , nol.hu , mancs.hu , filológiai filézés

Cziczó Attila: Galambketrec 
novellaregény
Novella, 2008

Elöljáróban: azt hittem, basszus, elkezdhetem vele az „elsőkötetesek” rovatomat – erre a novellafüzér egyik utolsó darabjában előadja az író, hogy ez már a második kötete. Mondjuk ezt elkönyveltem a szokásos literális nagyotmondásnak, de utánanézve bebizonyosodott, hogy színtiszta életrajzi elemmel van dolgunk. Szóval buktam a sorozatindítást, de azért megérte kiolvasni, ha pl. elmarad a randid és nincs semmi a tévében, kiváló egyestés szórakozás.

Egy jópofa, életrevaló fiatalember (szül. 1970) kalandjai rosszcsontkorától (több?)tucatnyi nőkalandjain át a (talán) révbe érkezésig… Sajnos a stílusára épp hogy csak rámondható: irodalmi igényességű, de inkább olyan, mintha egy jó beszédképességű havert hallgatnánk a kocsmapultnak dőlve. Ebben amúgy – egyik utolsó novellájában – erősen hajaz picidzé kocsmai kalandozásaira – ezúton bíztatom a virtuális olvasótermek felügyelőjét, hogy keressen bátran kiadót magának, mert ma már – ezt ő is tudja – mindent kiadnak… (Hú, ez a mondat olyan lenézőnek tűnt újraolvasva, pedig nem az, sőt...)

A címadó galamb motívuma a (járó)keretet (höhö – megfejtés mindjárt következik) adja a kötethez: első fejezetében a kisfiúk egy törött lábú galambot pesztrálnak a maguk szakértelmével, pl. kerekesszéket készítenek neki. Ám az említett orvoslási képességek híján a galambnak még a szárnya is eltörik, a nagy kuruzslásra jellemző, hogy ezután rummal itatják, majd leforrázzák a szárnyát, hogy megkopasszák, és úgy tegyék „sínbe”… Végül a nagymama végez rajta eutanáziát és alkot belőle finom húslevest, amit szerzőnk nagy étvággyal fal fel, s míg kisöccse szinte kitagadja a nagyit, ő hangosan szopogatja a szárnycsontokat a levesestál fölött.
Ez az életrevalóság később is jellemző lesz hősünkre, nagy hőfokon lángol, ha szerelmes, de nem megy a Dunának, ha ejtik, sőt röhögni is tud azon, amikor lapátra teszi egyik alkalmi bombázója: ráébred, őt éppúgy sokadik pasinak „tartotta” a csaj, mint ahogy ő „tartott” párhuzamosan több szeretőt.

Átugornék egy kamaszkori fejezetet, de két okból el kell mesélnem. Egyrészt megidézte számomra IÁ cimbim féktelen bendőjét: kiskorú szerzőnket ugyanis két háztartásból párhuzamosan etetik ebédidőben, mert a szülők nem merik visszautasítani egyik jóakarójuk segítségét sem (ki ne ismerné a minden lében két kanál, de aranyszívű és kezű nagynénit vagy szomszédasszonyt, akinél a valakire főzés olyan, mint másnak a levegővétel?), addig, amíg kórházban van anyuka – nos, itt azonnal megláttam lelki szemeim előtt Letát (=IÁ), ahogy kamaszkorában edz a mai kor kihívásaira. Másrészt, itt tűnik fel Zita, akivel egykor papás-mamást játszottak – de csak majdnem, és 10 évvel később a bolygó alfeléről szövődik újra a kapcsolat  a neten – de ez is csak majdnem… Szerencsére alattuk volt a biztonságot jelentő háló – hősünk ejti is a lányt… (Hú micsoda képszövés! – Murci) Ilyen, néha majdnem sírig tartó szerelmekkel vannak tele a következő fejezetek, meg olyan kalandokkal, hogy néha azért meg is irigyeltem Cz.-t. Amikor pl. a karácsonyt egy vadidegen kínai lánnyal tölti vadidegen helyen, egy közös halvacsora  után, miközben egymásból egy szót sem értenek.

Miként is ajánlhatnám? Leginkább olyan, mint Beregi Tamás Egyetleneimje (ami, tisztázzuk a nem olvasó, de a Művész mozi előterében könyvekről diskuráló blogolvasóknak: eredetileg egy könyv - és jobb, mint a film, ami belőle készült). Azt hiszem, ezen a párhuzamon nem sértődhet meg a szerző. 'Osztályzatra' pedig ez a kötet mégis csak:
3/4

Mások így írtak róla:
kello.hu , kultúrport.hu/interjú , hátoldal ajánló , szerző honlapja , filológiai filézés után: evocatio.bog.hu

Söderberg, Hjalmar: Doktor Glas
Scolar, 2008 (1. kiad. 1905)

polarkönyvek (több kritika egyhelyütt!) , litera.hu + részlet , bookline , skandinavhaz.hu , ekultura.hu , evocatio  
5-ös

Kritikát sokat mutattam fent a linkekben, én csak megmutatom, milyen humora ill., meglátásai vannak, ízelítő a századvégi svéd mestertől:

„Annyira nem kedvelem sem az ismerősöket, sem a villákat, sem a szigeteket. A szigeteteket a legkevésbé. Feltrancsírozott táj."

„Gyakran azon is eltűnődöm, vajon milyen környezetet választanék a legszívesebben, ha soha nem olvastam volna egyetlen könyvet, vagy soha nem láttam volna egyetlen műalkotást sem.”

„Apropó,  a lelkész miért mindig a hátsó ajtón át megy be a templomba?”

„Mi hát a holdfény? Napfény másodkézből.”

„Egészében véve elátkozott egy nyelvünk van. A szavak egymás tyúkszemére taposnak, és belelökdösik egymást a csatornába. Svédül minden olyan kézzelfogható, olyan nyers. Nincsenek felhangok, enyhe célzások vagy lágy átmenetek. Mintha ezt a nyelvet arra teremtették volna, hogy a plebs kiírthatatlan szokása szerint szétkürtölje az igazságot, ha esik, ha fúj.” 

És már nem mindig szó szerint, de érdekes fejtegetés a p137-en:
’Háromféle ember van: A gondolkodó, a firkász és a birka. Persze a gondolkodók zöme firkász, a firkászoké meg birka, de ez most másodlagos… a lényeg: a gondolkodók dolga, hogy kiderítsék az igazságot. Csakhogy az igazság olyan mint a Nap: értéke kizárólag a   távolságban rejlik. Ha a gondolkodókon múlna, a Földet a Napba korányoznák, tevékenységük meg is rémíti a birkákat, ilyenkor jajveszékelni kezdenek. A firkászok dolga, hogy közvetítsen a 2 réteg közt, hogy megtartsa helyes távolságot az igazsággal. Az a jó firkász aki együtt gondolkodik a gondolkodókkal, és és együtt érez a birkákkal. És megvédik a birkáktól a gondolkodókat, a birkákat pedig az igazságtúladagolástól.’