kiforrta magát. murci blogja volt

Dülöng és szitkozódik egy részeg homeless reggel a buszon, mindenki elhúzódik tőle. A közelében állok, nézem, semmi sem normális vele és rajta, de valami mégis megüti a szememet, ahogy ráesik a pillantásom a busz csuklójának vaslemezére tett jobb lábán: nem, ez nem ortopéd bakancs... ennek a szerencsétlennek a jobb lábán van a balos bakancsa. Mikor "leszáll": letántorog, még inkább szembetűnő a csere. Szegény ember, megértem, hogy csillagokat lát, s nemcsak a tablettás bortól...

a dialógus egy modern formája, értő közönséggel...

(az ihlet)

latin, összetett szó:

tériszony, vízszintesen

Az ember, aki laptoppal jár




Az ember, aki laptoppal jár, rabszolga. Hazaviszi a munkáját – van neki... Neki van…
Úri rabszolga. Hazavinni a munkát: ezt csak ő teszi. Mások is visznek haza ezt-azt, ki tollat, vécépapírt, ki alkatrészeket, ki csak nyűgöket, rosszkedvet, törődöttséget. De a munkát hazavinni a legrosszabb. Mert a tip-top laptop-táska nem csak a Pentiumoktól súlyos, hanem az otthoni nyűgöktől is az reggel, útnak indulva, és a cégesekkel is az, hazafelé menet. Feneketlen mély.
De talán mégis jó neki - neki a legjobb? - a többi rabszolgához képest, mert még a magányából elvett időt is megfizetik… Amiből megválthatja magát, mint az antik rabszolgák... akik közül sokan, évek robotolásával és hosszas kuporgatással szabad emberek lehettek újra. 

„..Bementünk, és a forgalom zaja kizáródott mögöttünk. Nem procc szag érződött a Harvey Nicholsonnál, inkább a világ összesfajta parfümjének a szagát éreztem erősen és összekeveredve. Mintha a torkom karcolta volna. Egyszer elvittem a fiam John Lewishoz, és ott volt ilyen szag a parfümosztályon. Hú, mami, ez egyszerre jó és rossz szagú. Angyallábszag van, mondta a fiam.”

Ez egyik friss olvasmányélményemből van, de nem adom meg az adatait, mert nem erről szól az egyébként remek regény. Csak élvezzük a szellem játékát, a tréfát, a gondolatot. És a szerző nem fog megharagudni, hiszen dicsérni fogom a munkáját… :O)

A profi
(Le professionnel, 1981)

„Aki nem tudja, hogy miért kell meghalnia Belmondónak a film végén, az az egészből nem ért semmit - hiába nézi meg akár 1000x is!” (Thonuzaba (?) kommentje a port.hu-n)

Sorstragédia a görög mintadarabok mellett, csak éppen két és fél ezer évvel későbbről. Nem csupán Jean-Paul Belmondo remeklése és a zeneszerző egyetlen, borzongató dallama emberfeletti, hanem az egész… A férfisors, az elvekhez hű, az igazi, a ritka férfiembersors egy lehetséges verziójának megmutatása. Remekmű, számos kisebb színészvezetési és egyéb elbaltázások egész sora mellett is – ahogy az antik klasszikus darabokban, de általában a remeknek kikiáltott művekben is hosszan számlálhatjuk a hibákat, amelyek mégsem vonnak le annak értékéből.

Rendezte: Georges Lautner (fotó)
Zene: Ennio Morricone
Főszerepben: Jean-Paul Belmondo (Joss Beaumont)
Írta: Patrick Alexander nyomán a rendező és Michel Audiard (fotó)

De hadd álljak meg egy kicsit Patrick Alexandernél. (munkásságról: link1 és link2)

A. P. nem keverendő össze sem az ír születésű, angliai iskolázottságú, ausztráliai névrokonával, aki költő és perfomansz művész volt (1940-2005) – és azzal a fiatal kortárs karikaturistával sem, aki épp a Le Professionnel évében született.

A mi script-írónk a jelek szerint angol-amerikai tévéjáték sorozatok írásával futott be – és életéről sajnos csak morzsákat találtam a neten: hogy pl. nagy-britanniai születésű (1926-os).

A filmre visszatérve: bizony profi adaptálásáról van szó egy angol kriminek.

Joss regénybeli őse angol bérgyilkos, „The author first novel. In the great tradition of British espionage thrillers. The perfect assassin, Richard Abbott, stalks his victim, the garrulous African dictator, Njala.” (1 angol antikvárium summázata)

Mert erről van szó:a Death of a thin-skinned animal c. könyvről /New York: E. P. Dutton, 1976/
(Fotó: az egyik kiadás borítója)
A regény 1976-ban a krimik Dagger-díját is elnyerte (Ehhez linkek: Crime writers..., a sponsor, és a díj története), valamint Best First Novel is lett még ugyanebben az évben.

Az angol eredeti helyszíne London, főhőse Richard Abbott, a rosszfiú diktátor pedig Njala – magyarul talán szintén 'Dzsala' lehetne. Az angol regény tartalmáról lásd bővebben itt. Nem tudom, a francia forgatókönyvre Alexender úr mennyire ismerhetett rá – de ami biztosan közös bennük: mindkettő „dramatic male hunt”.

Elég jó lehet a nyomok alapján egy másik, korábbi filmje is, a Passport to Shame (1958) és másik könyve: a Show Me a Hero (1979) is.

Készült itt nemrég egy 3x10 kedvenc lista, zenéről, könyvekről és filmekről. Már akkor gondoltam erre, de – akárcsak a könyveknél, inkább ajánlóba mentem át, ezt a filmet pedig ugye mindenki ismeri. Én pl. mindig megnézem a tévében, ahányszor csak leadják. Szóval, ez a film mindenképpen beleillik a 10 kedvencbe. Sőt, ott is az elsők közé való. Mert már bizonyított: mindig élvezettel, elbűvölve és feszülten figyelem, mint az athéniak a mindenki által akár az unalomig ismert tragédiák történetét – és mégis izgultak, izgulok. Mert sorsdráma. És katarzis, ne szégyelljük.

vagy inkább: Mutyisztán

Egy kép a díjnyertes sorozatból. Hírünk a világban.
Kár, hogy a lányeg nem jut át rajta... túl sokdimenziósnak kéne ahhoz lennie...

Bojer, Johan: A nagy éhség
ford. Hajdu Henrik, Athenaeum é.n. /1930/

Kezdetben egy nincstelen kisfiú sorsa nyílik meg előttünk, ahogy a szinte kitagadott árvából sikeres mérnöké küzdi magát kínkeservesen a semmiből. Sikerei csúcsán elrabolja addig példás józanságát „az acél és a tűz” világformáló erejének varázsa és egy afrikai beruházásban felelőtlenül elúszik a családi vagyon. Ám a sors csak oda löki, ahová mindig vágyott, szegényen is, mert ahová most zuhan, az akkor még álom volt, és gazdagon is, mert akkor meg az egyszerűségre vágyott, miután „meghódította a világot”: messze mindenkitől, szegényes házba vonul vissza a bukott mérnök, szerelemében rendíthetetlen feleségével és gyermekeivel, kétkezi munkára ítélve.

A regény a jelek szerint a húszas évek fordítása, néhol régies, de elbűvölő is egyben, egyszerre ódon, ám hihetetlen modern hangzású mondatokkal. „Hallgass s ragadd meg pörölyödet, hülye. Mihelyt belédköltözik az általános lelkiismeret, szörnyethalsz rémületedben. Ne feledd: gerinces állat vagy s merő félreértés, hogy lélek is kavarog benned.” (256.o.)

Beleszerettem a norvég irodalomba…

A magyarra fordított regények felét már olvastam, eközben estem bele ama sötét verembe is… Pedig kortársakat olvastam, csupa globális , mai téma, semmi fjord-romantika, meg fenyőillat, és mégis volt bennük valami, valami testmeleg-szerű finomság. (Akik már a szerelmeim - jó, Ibsen után: Hamsun, J. Gaarder, A. Seierstad, R. Kurland) Az északi metsző hidegben jegyzi meg talán a legjobban, egész életére az ember, mennyire is fontos minden életet melengetni, mint egy madárfiókát, bármilyen áron…

Hosszú távú célnak ezennel iktatom a teljes magyar nyelvű norvég irodalomban való elmerülést…

ps.
továbbá:

Kortárs skandi irodalom (fszek.hu, rec.-k)

Régóta figyelem... nagyon tetszik a lány. Gyakran látom reggelenként, ma épp olvasott. Gyönyörű telt csípője lehet, mindig elnézegetem, ahogy formásan gömbölyödik a kabátja takarásában. Ma mögé álltam, és beszippantottam az illatát, ami csak úgy áradt a hajából, de éreztem, a bőre és a parfümje illata is gyengéden körbelengte. Finom volt nagyon, nem túl erős, de mágnesként vonzott. Még el sem teltem vele, máris felmeltem a kezem, a nyaka magasságába, és kesztyűs bal kezemmel....

...megnyomtam a busz leszállásjelzőjét.

Aztán együtt szálltunk le, mint mindig, de ő megint ment tovább, pedig az én utam másfelé vezet ilyenkor....

Párhuzamos magányok (cop. M.Z.)

A már nem pályakezdő, de még nem éppen sikeres (posztumusz lesz az…) József Attila sokáig kerülgeti Bartók hazát, zsebében nyomdaszagú verseskötetével, melyet a mester számára dedikált is. Végre becsönget. Izgatottan gyűrögeti a kötetet, szinte megijed, hogy maga a művész ballag ki a kapuhoz elé… Ott hebegve átnyújtja ajándékát, a mester biccent, de valamiért elmarad a beljebb invitálás. A kor két zsenijének kapcsolata ennyiben marad. Már csak romlik – JA később visszafelesel Bartók reklamációjára, hogy trehányan korrektúrázták cikkét a Szép Szóban. Elpazarolt kincseink elmaradt kamatai…

Sok ilyen történet van ám…

Csak mert q....a lusta vagyok recit, kritikát írni.
ehhez az oldalhoz kapcsolódom:
2007_olvasmanyai

...

*

Ulickaja, Ljudmila: Életművésznők
„Az operáció végi nagyon fájdalmas volt, de Zsenya tűrte, csak nyögdécselt. Végtelenül hosszú ideig tartott, és Zsenya egyetlen dologra gondolt: hogyan fogják majd kivinni a tavasszal az erkélyre, és milyen gyönyörűséges lesz az a pillanat, amikor átveti magát az erkélykorláton. /…/ Egy hónap múlva kivitték Zsenyát a kórteremből a folyosóra /…./ Legelőször két fiút pillantott meg …, verekedtek: az egyiknek nem volt lába, ült a tolókocsijában , és hosszú karjával ügyesen csépelte a másikat, akinek könyöktől hiányzott a bal karja és térdtől a jobb lába, és szilárdan támaszkodott két mankójára." (Életművészet)

”A novellagyűjteménynek álcázott regény szerkezetéből adódóan megengedné a lassú, novelláról novellára haladó, ízlelgető olvasást, de az ellenállhatatlan írásmód arra késztet, hogy az olvasó egyhuzamban elolvassa. Lendületes, női érzékenységgel megírt műről van szó, az írónő jól ismeri, és szeretettel formázza meg hősnőit. /…/ Az elbeszélések valójában egy igazi regény fejezetei. Ulickaja úgy állít össze egy novellagyűjteményt, hogy az egymással látszólag semmilyen kapcsolatban nem álló történetek ravaszul Zsenya élettörténetét adják ki. Szigorú időrendben követik egymást az életművésznőkkel történt találkozások krónikái, Zsenya egyre idősebb és érettebb.” (kontextus.hu, Takács Nóra)

"Zsenya meghallgatja és leleplezi ... a hazugságokat, ám ahhoz, hogy saját életével is szembenézzen egyszer, ahhoz egy autóbalesetben kis híján meg kell halnia."(Líra és Lant) (Van még: litera.hu és Lobo a Szonyecskáról)

*

Orhan Pamuk: Az új élet

„… lapoztam egyet, és éreztem, az egész életem megváltozik attól, hogy elolvasom a szemem elé táruló szavakat …

…Az Angyalt, akit keresek, a könyvben fedeztem fel. A könyvből úgy tűnt, hogy az Angyal, valaki másnak, a könyv egy másik látogatójának az ideája, de én azonosultam vele. Tudom, hogy abban a pillanatban, amikor meglátom, megértem majd az élet összes titkát. Érzem a jelenlétét az autóbuszokban és mindenhol máshol, ahol valamilyen baleset történt. Minden úgy van, ahogy Mehmet mesélte nekem. Bárhová megy Mehmet, a halál mindenhova követi őt; tudod, talán azért, mert magában hordja a könyvet.

…azzal, hogy könyvmollyá váltam, szerényebb is lettem. Szerettem könyveket olvasni, de nem szerettem beszélgetni róluk másokkal … Az olvasás persze vágyat ébresztett bennem a beszélgetésre, ám ezt a beszélgetést a könyvek folytatták egymással a fejemben. Észrevettem, hogy a könyvek, melyeket valósággal faltam akkoriban, néha sugdolóznak egymás között; a fejem így aztán afféle zenekari árokká vált, melyben a hangszerek egymás hangjára rezonáltak, és rájöttem, ennek a fejemet betöltő muzsikának köszönhetően képes vagyok elvilesni az életemet."

Linkek: hírtükör , ÉS: Bényei Tamás (jól lehúzza), gothic.hu, terasz.hu: Onagy Zoltán

Levendel Júlia: Hát amint fölállok... Költészetregény
„Milyen könnyen – bár láthatatlanul persze – odaállok a  nemrég még fogoly (szinte felfoghatatlanul sebesen az egyik és a másik hatalom foglya) Örkény mögé, mert az ő szemeivel nézem a szárnyaszegett Lánchidat, azt nézem, amit a valóságban nem láthattam, hiszem tízhónapos sem voltam, amikor felrobbantották, néhány nappal később pedig lepedőbe bugyoláltak, és apám a nyakában vitt a már felszabadult Szegedre; amikor onnan – némiképp megint menekülve – Pestre költöztünk, az újraépült híd régen megvolt; és mégis: azt látom, amit Örkény látott, nem fotók nyomán képzelődöm.
…
Ez volna a költészet? Maximális indulat, sőt szenvedély – maximálisan gondozva? Lehet. És mégis elcsodálkozom, meg olykor elborzadok a saját tárgyilagosságomtól; aztán mégis kérdezem, nem akarom már, de azért csak kérdezem, bután, feleslegesen, megválaszolhatatlanul: vajon minden író így nézi, figyeli a világ dolgait? Az embereket is? Akiket szeret? A könyörtelenség – jó, csak a tárgyilagosság – valamilyen fokú jelenléte szükségszerű? Feltétel vagy következmény?”

*

Saul Bellow: Ravelstein
“…Ravelstein öltözködik, mert menni készülünk valahová, én pedig fel alá járkálok a nyomában, mert hallani akarom, amit mond. Dől a zene a hifijéből – kopár, kopasz fejének sok síkfelülete megy előttem az előszobában, a nappaliból a hatalmas hálószobája felé. Megáll a nagy állótükör előtt – falra szerelt tükrök itt nincsenek –, felcsatolja nehéz, arany mandzsettagombját, begombolja Jermyn Street-i Kasszer & Fasszer-féle csíkos ingjét – az American Trustworthy tisztítóból selyempapírral kitömve szállítják házhoz az ingeit. Miután felhajtotta a keményítőtől recsegő inggallérját, megcsomózza a nyakkendőjét. Csodás bogot köt. Hosszú, rosszul koordinált, a dekadencia határát súroló ujjaival leírja a kettős kört. Ravelstein nagy csomót szeret kötni – végtére is nagy ember. Aztán leül a gyönyörűen megmunkált gyapjú ágytakaróra, és felveszi a sárgásbarna Poulsen and Skone csizmáját. A bal lába több számmal kisebb, mint a jobb, de nem biceg. Persze füstöl, állandóan füstöl, és félrehajtja a fejét a füst elől, amíg megköti a csomót. A zenekar és az énekesek Az olasz nő Algírban-t adják elő. Ez az öltözködési zene, kellék- és hangulatzene, de Ravelstein hozzáállása nietzschei, vagyis kedvez a komédiának és a zenepavilonnak. Inkább Bizet és Carmen, mint Wagner és a Ring. Imádja maximumra tekerni a készülék hangerejét. A telefon csöng, majd bekapcsol az üzenetrögzítő. Fölveszi az ötezer dolláros olasz gyapjúselyem öltönyét. Ujjai begyével lehúzza a zakóujját és kifényesíti a feje búbját. És biztosan élvezi, hogy annyi hangszer ad szerenádot, annyi muzsikus áll készenlétben. A vasfüggöny mögötti országok CD-társaságaival is levelezésben áll. Vannak segítői, akik elmennek a vámhivatalba, hogy kifizessék a vámot.
-Mit szólsz ehhez a hangfelvételhez, Öcsi? – kérdi. – Eredeti tizenhetedik századi hangszereken játszanak.
Belevész a fenséges zenébe, abba a zenébe, amelyben feloldódnak és érzések formájában tükröződnek vissza az eszmék. Viszi őket magával az utcára. Korai hó ül meg a bokrokon, ugyanazokon a bokrokon, amelyeken rengeteg papagáj tanyázott – azok, amelyek kiszöktek a kalickákból, és most a hátsó sikátorokban építenek magunknak hosszú harisnyafészket. Csipegetik a piros bogyókat. Ravelstein boldogan és elképedten nevet rám, csak mutogat, mert a nagy madárcsicsergésben nem hallani a hangját.
Az ilyen embert, mint Ravelstein, nehéz átengedni a halálnak.” (utolsó bekezdések)

Mesterházy András: Lamber
"Azt hallottam nemrég, hogy átrendezik a környéket, lebontják a Moszkvát.
Örülök neki. Mert ha eltűnik, akkor megmarad enkünk. És bennünk úgy fog élni, ahogy mi emlékezünk rá.
Mert ha azt hiszed, hogy a világ kint vanm, és nem itt bent, akkor hülye vagy. Komolyan megérdemled, hogy autót vegyél részletre." (Vatai, a DJ)
...
"-Hagyd meg nekem, azt, aki voltál, ahogy én emlékszem rád. És ne azt, aki most vagy. Azt a napi egy percet, mikor rád gondolok, hogy milyen sokat jelentettél nekem régen... Mert... mert te voltál ez utolsó álom.
Elhallgatott.
-Ezt szépen mondtad - mondta fanyarul a lány. Majd írd meg." (Az utolsó álom)

Shimazaki, Aki: Tsubaki (kamélia)
"Azon a napon, amikor Nagaszakira dobták a bombát, hajnali ötkor ébredtem. Anyám akkor is a belvárosban, az unokanővérnél. Apám aludt. Felbontottam a gyógyszerét tartalmazó utolsó három kis tasakot, és belekevertem a ciánkálit. Aztán elindultam otthonról. Fogalmam sem volt, hová, merre menjek. Elindultam hát észak felé. Semmit sem vittem magammal, még ennivalót sem, vizet sem.

Úgy délidőben lehetett - nem volt óra nálam - egy kis falucskán haladtam át amikor valaki felkiáltott mögöttem: "Nézzék! Ott!" Arra gondoltam, hogy bizonyára rám mutat, most le fognak tartóztatni. A hang felé fordultam, De tévedtem, senki sem követett. Az emberek dél irányába mutattak. Hatalmas, gomba alakú felhő magasodott az ég felé. Mi lehet? Senki sem tudott semmit. Aztán valaki azt mondta, bizonyára egy újabb bombát dobtak le az amerikaiak, ezúttal Nagaszakira."

*

Coelho, Paulo: Az ördög és Prym kisasszony
"- Mident tudok, atyám. Halálra akart ítélni egy ártatlan asszonyt, aki nem tudja megvéldeni magát. Átkozott legyen, atyám, és átkozott legyen a föld is, és össze lakója.
- Átkozott legyek - helyeselt a pap. - Több mint húsz évig próbáltam megáldani ezt a földet, de senki nem hallgatta meg a szavamat. Húsz évig próbáltam belopni a jót az emberek szívébe, míg végre megértettem, hogy Isten arra teremtett, hogy a bal keze legyek, és megmutassam nekik mindazt a rosszat, amire képesek. Talán ettől majd észbe kapnak, és megtérnek." (187.o.)

Hogy van az, hogy egy újságíró, ha a szívének kedves kormány jön, akkor ő feláll híradós székéből és elmegy egy tárca szóvivőjének? Aztán, gondolom, ha még nem öregecskedett ki a szakmából, és ha visszajő az ellen, akkor kedvenc miniszterével együtt távozik (na jó, ezek együtt mennek mindig), és visszatér az "objektív" hírműfajhoz?

Részlet a pár perccel ezelőti chatemből, egy hölggyel:

-"...most pedig leléptem, úszok a melóban..."
-"mellest?" (az voltam én, persze)

Hát, ennyi lett volna még mára megjegyezni, kihirdetni- és megosztani valóm.

folyamatosan szerkesztve!

Tamás Gáspár Miklós: Új reformkor vagy új Horthy-korszak?

"Mucsa és félelem – vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út."

(1990. március 24. , Beszélő)

Mikola István egy pécsi fórumon, 2006:

"A szingli életforma az igazi: nem közösségek kellenek, hanem szinglikből összeálló hordák, és akkor már indul is az Andrássy úton a menet." A politikus szerint emiatt a mindenkori hatalomnak korlátoznia kell az egyén parttalan szabadságvágyát. "Az egyik oldalon az élet kultusza, az egyén, a közösség boldogulásának a segítése, a másikon pedig az önpusztító, talán prolongált öngyilkosság-kép is aposztrofálható."

Havas Szófia a hvg-ben nyilatkozta:

"Én például 1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztolyokkal köröző fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944-ben zsidókra vadászva."

G yurcsány Ferenc, Balatonőszöd, 2006. május , zárt körben, részlet:

 "elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? ... Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. ... Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. ... Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek. ... Nagy dolgot kaptam ettől, amit az elmúlt másfél évben csinálhattam. Az a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot... "
(gyurcsanyferenc.blog.hu)

Konrád György, mr1:

Konrád György hétfőn hivatalosan is kilépett az SZDSZ-ből - erősítette meg az érintett az MTI-nek. A párt egykori alapítója közölte, nem tetszik neki a vasárnap elnökké választott Retkes Attila "nyegle modora", amellyel az új vezető az elődeiről beszélt, akiket ő viszont nagyra tart. Hozzátette, az sem nyerte el a tetszését, hogy a pártelnök olyan dolgokért kért bocsánatot, amelyeket nem ő tett, így ez a bocsánatkérés valójában váddá alakult át.

"A gondolkodás a jó ötletre várás." (W. Goethe)

> "A türelem rózsát terem." (Nép I.)

>"Nincsen rózsa tövis nélkül." (Nép II.)

> A gondolkodás fáj. (ergo I.)

> A fájdalom mindig valamilyen szervi betegségre mutat rá. (ergo II.)

> Ami nagy mennyiségben méreg, kis dózisban gyógyszer. (Homeopátia)

> Gondolkodj keveset, nézd a tévét, hamar a Nirvánába jutol. (ergo III.)