Utaskommunikáció a BKV járművein
Évtizedes tapasztalaim szerint a villamost, legyen bármilyen csotrogány, és döcögjön akár a külső pesti prolinegyedben, még mindig sokkal inkább belengi – a fura, ferde szagokon kívül – valami a régi polgári mentalitásból. Ami annyit jelent, ha hozzászólsz valakihez, az nem visszaüt, hanem mosolyogva felel neked. Ha már vissza-, akkor kérdez.
Bár először a nagykörúti villamosokat is a busz katagóriába soroltam, de épp ma voltam szemtanúja, hogy az új Combinón egy idős hölgy egyszer csak egy előtte ülő lányhoz fordul és felhívja a figyelmét az Óbuda felett hatalmas terpeszben feszülő szivárványra. Szóval hiába a sokakat (joggal) idegessé tevő új (csili)vili, még a nagykörúti járgány is sugározza a polgári éthoszt. (Igaz, ez a budai térfelén zajlott le a kutúrember vs. bugris háborúnak).
Racionális magyarázat szerintem nem adható a különbségre, mert hiába megy egy busz a polgáribb Budán, vagy egy öreg villamos a leharcolt pesti oldalon, a jármű számít, és nem a környék – de még a benne ülők sem. A kalapos budai úr, ha buszra száll, összébb zárja maga körül a személyes teret, és egy kapucnis keménycsávó, ha villamosra szál, szordínót rak fel az arcára. (És semmi tisztelet természeseten annak a kivételnek, aki a villamoson is csak egy nagy bunkó.)
Ja, és a listán leghátul természetesen a metró áll: ott az ember csak ismerőssel vált szót. A metrózó ember akárhonnan jöhet, vele szemben a legmagasabb bizalmatlanságot írja elő a Zurbánus nagykönyv. Metrón csak a messzi vidéken élők elegyednek szóba idegenekkel, "feljőve" ebbe a metro/nekropoliszba.
(p.s.: link for arczello.art)
Aztán este, az első palack kinyitásától számítva fél órán belül átalakult szentimentális lóvá, aki megkönnyezi, ha egy szerelmét megbántotta, vagy, ha egy szerelme megbántotta őt. Estére kívánta, amit nappal még elutasított, estére mindent megbánt, amit nappal elkövetett.
Nem azért mert ekkor már nem látták. Hanem mert már nem sütött le rá emberi tekintet. Még csak az érzete sem volt már meg ennek. Emlékekben, gondolatban sem élt estére másokban, pedig az jelenti csak azt: lenni. Akire nem gondolnak percenként, óránként, naponta, az hiába lélegzik, kel fel vagy jár.
A kaotikus közeljövőt látjuk:
meddő minden nő a földkerekségen. Ebből nem a Hajrá szabad a szex! ösvényén indult
el a rendező (részben azért, mert az adaptált könyv sem…), hanem a mindenen felülkerekedő
káoszba csöppenünk bele, ahol tombol az erőszak és mindent elnyel a nihil, egykori
erős államok dőlnek be, nincstelenek hordái ostromolják a már szintén recsegő-ropogó Angliát, ahol mint a csótányokkal, 
juss murmurandi