ma vettem...

Éjjel Románia felől újabb szovjet csapatok lépték át a határt és indultak a főváros felé.

4:15-kor az ország egész területén megindult a szovjet támadás.

5:05-kor az ungvári rádió Nyílt levél a dolgozó magyar néphez címmel közleményt sugárzott, melynek aláírója Kádár János miniszterelnök.

A kormánytagok többsége (például Apró Antal, Kossa István, Münnich Ferenc, Dögei Imre, Rónai Sándor, Marosán György) a rádióból értesült, hogy a Kádár-kormány tagjai lettek.

4:30-kor a Szabad Kossuth Rádió a szokásos hírekkel kezdte meg műsorát.

5:20-kor Nagy Imre drámai hangon mondott beszédet a szovjet támadásról és a kormány helyzetéről. Időről időre elhangzott a beszéd, több nyelven is.

Reggel 6 és 8 óra között Nagy Imre és a kormány több tagja a jugoszláv nagykövetségre érkezett.

Néhány perccel 8 óra előtt Háy Gyula az Írószövetség nevében magyarul, angolul, németül és oroszul segítségkérő felhívást olvastak be a rádióban, amelyet "a világ minden írójához, tudósához, minden írószövetséghez, akadémiájához, tudományos egyesületéhez, a szellemi élet vezetőihez" intéztek. 8 óra 35 perckor a Kossuth-rádió adása megszakadt.

8-kor a Parlamentet védő magyar egységek a szovjet támadás nyomására letették a fegyvert.

A védelmi harcok a felkelési gócpontokra áttolódtak, Pongrátz a Corvin köz elvesztése után lemondott a főparancsnokságról.

Világpolitikai szempontból a másik legnagyobb jelentőségű esemény ezekben a napokban az úgynevezett szuezi válság, a Szuezi-csatorna államosítása miatt Egyiptom ellen folytatott közös izraeli-brit-francia háború volt. Bár számosan úgy tartják – és a nagyhatalmak is előszeretettel hivatkoznak erre presztízsokokból –, hogy a Nyugat várva várt közbeavatkozása a szuezi válság miatt maradt el, ez felettébb kétséges. A szovjet iratanyagból mindenesetre kitűnik, hogy Moszkva reakciója mindenképpen az intervenció lett volna, és a nyugati hatalmak beavatkozása sokkal súlyosabb konfliktusba sodorta volna a hidegháborús világot.

(idézet: közkincs.hu)

és egy vers:

Faludy Görgy:

1956. november

Az ég mint kormos, csillagtalan kürtő, a lápföld sík és pőre. Vagy százan vánszorgunk a Fertő mellett és igyekszünk előre.

Mellettem kövér, szovjet tiszt civilben, rumszag árad belőle. Egy gyermek sír. Patakon gázolunk át, s nem leszünk nedves tőle.

Majd: osztrák lámpák, mentőkocsik, szendvics, mosolygó, piszkosszőke járőr. Mögöttünk puskaszó, sötétség,

remények temetője. Furcsa haza. Az ember fellélegzik, mikor kiér belőle.

mielőtt belekezdek, azon filózom, ez kulttöri-é, vagy milyen más kategóriába suvasszam..?

szóval, amit ma olvastam (csak bele) :

History of the food chain from agriculture to consumption and waste
31 August - 3 September 2006, Gödöllő,
... book of abstracts program & list of participants [ed. by Éva Vámos] Hung. org. Hungarian Chemical Society [etc.]. Bp., MKE 2006

Ennek egy előadásvázlata szerint

a kefír útja Pólóniából eredeztethető.

itt az okosabbnál okosabb elődjei a mai élelmiszeripari mérnököknek, látva, hogy a kumisz milyen jó élettani hatással bír a fertőző és egyéb csúf nyavalyákban szenvedő betegeknél, kísérletezni kezdtek a tejtermékekkel, erejsztgették össze meg vissza, míg végül - nem feledni, a békebeli 1860-as években járunk! - megszületett a K e f í r maga! (valószínűleg sok.nullás verzóban, persze)

és így indult el a népeledelség útján - legalábbis pl. nálunk, a Westbalkánon, mert pl. szerintem sokszor fel kell az ilyesmiket találni, így pl. Keleten is feltalálhatták jó régen - , szóval ismerve kedvező táplákozástani hatásait, lassan állambácsiék is beszálltak talán népszerűsíteni a cuccost.

(na erről csak azért blogtam egyet, mert tetszett a téma. Biztos lehet a fentieken pontosítani, én sajnos épp csak átfutottam a fél oldalnyi angol szöveget és utólag, emlékezetből írtam ezeket... )

és mert finom, marad a kultúrtöri rovatban, pont :)

1 kis extra:

Olyan mély siralomvölgy vagyunk, hogy egy friderikusz anyaszomorító sanyika már egymagában a kormány előretolt helyőrsége tud lenni a médiában.

Tegnap (2006-11-02, csüt.) esti Atv-s műsora végig a rendőrség visszaéléseinek cáfolatával és a Combino villamosok nagyszerűségével telt. Aki hibákat keresett, és felelősöket a botrányokért, az hülyének lett titulálva.

"...S a németek nagy örömére végre
én, Heinrich Heine, feljutok az égbe,
s ha igaz az, hogy néha rosszat tettem,
úgy majd az Isten törvényt ül felettem,
és megbocsájt, mert az a mestersége."

(H. Heine: Enfant perdu
Faludy György fordításában)

- ezt írtam fel magmnak, mint újabb életcélt - elvégre hülyén hal meg az, aki már nem tudhatja meg, mi történt október 23-án Bp.-en. Mármint 2006-ban.

Ha abszurdra vesszük a figurát, akkor a szocik a fidesznek tettek szívességet azzal, hogy 80 azaz nyolcvan évre titkosították a vizsgálat eredményét - és jelentették ki ugyanakkor, hogy a fidesz maga verette meg saját táborát a rendőrséggel...

Mondjuk ahogy a fideszes pártvezetőket elképzelem, önmagában ez nem is abszurd idea - hanem az, hogy akkor (ha így volna) miért is tikosították a cuccot? Hiszem ennél jobban lefaragni a fidesz szavazótáborát nem lehetett volna... A kancellárián hogyhogy nincs még titokzokni-főosztály? Mert zokni rengeteg van, meg a titok is egyre több..

(forrás:
"A kancelláriaminiszter azt mondta, hogy olyan információk birtokában vannak, amelyek azt bizonyítják, hogy a Fidesz nagygyűlés szervezői szándékosan "húzták rá" a rendzavaró tömeget a nagyggyűlésre." - mno.hu)

A nap egyik híre:
"Megkérdőjeleződött Kökényesi Gábor újságírói objektivitása,
indokolta eltávolítását munkaadója, a C-Press hírügynökség."

"Szerintem a pártatlanság a tisztánlátás alapja" - írja a szakmai CV-jében az a Kökényesi Gábor, aki nem kis sarzsival a médiából (ex kancelláriai sajtótikár Megyó idejéből stb., stb.), ott állt rohamsiakban a várost könnygázfelhőbe burkóló, és nem kevés túlkapással túlórázó rendőrök közt a szerencsétlen okt. 23-án, a tévéfelvételek szerint.

Némelyik zsandárnak még a gáztól könnyes szemét is megtörölgette. Ő meg legalább a sörényét nyíratta volna meg, különben sosem szúrja ki a hírTv...

Még a csinovnyiklelkű Moldova György sem törlegette zsebkendőjével a szemüket a megszociografált gyárigazgatóknak...

Végletek és véglények népe a büszke magyar faj.

Igen, a párhuzamosak a végtelenben találkoznak.

a legjobbak mennek el...

unokabátyám öt éve ment el - és vele szerelme is

Zsolti és Erika

Nem akarok átmennei bakivadászatba (arra ld. linkjeim közt Kulcsár István oldalát ajánlom - meg nincs is rá időm, bár ha fizetnének érte, még túlóráznom is leheten, akár minden nap), de ahogy ma kinyitom a hírkereső.hu-t, ott virít egy cím az fn.hu-ról:

"Jazznagyágyú-sortűz az A38 Hajón"

na BM, mondom, ezennel övék az évtized képzavar-díja (na jó, megosztva sokakkal...) !

mert persze arról szól, amit ugyan ki lehet belőle hámozni: jazz-sztárok sokan együtt egy koncerten - de ilyen erőltetett stílusban?  a fantázia csak nem attól nagy, ha eleresztjük magunkat, ha kicsapjuk Pegazust legelni, egy nagyot verve a farára - hanem ha néha legalább kézben tartjuk a gyeplőt...

na remélem elég kaotikus lett ez a mondat is... akárcsak a post címe: a képzavar nagyüzemi médiamunkásainak ajánlva...

Kétféleképp lehet kiszeretni valakiből: vagy nem szereted már többé, de nem is tiszteled. Soha nem is foglalkoztál azzal, hogy tiszteld: csak tetszett, de már nem annyira. Ugyanabból az okból tetszik kevésbé, mint amiért nem szereted már. Lehet bármilyen oka. Kudarc, főleg... vagy csak egy olyan gesztusa, ami elidegenített egy pillanat alatt. Mindegy. A sors. Dr. Sors balkeze....

Vagy: szereted továbbra is, sőt, nem is kevésbé, lehetőleg még jobban, de! Elkezdted annyira tisztelni, hogy az már fölébe emelkedik a vonzalomnak is... Így, kissé paradox módon (vagyis: életszerűbben), jobban szereted őt a maga valójában, már több mindenhez vonzódsz benne - de nem csupán a magad örömére, hanem Érte magáért. Akkor is, ha mégsem lehet közöd hozzá. Főleg.

Is it a beginning of beautiful something... or sg. else...?!

Szegedy-Maszák Mihály:

A megértés módozatai: fordítás és hatástörténet

Akadémiai Kiadó, 2003.

A vegyes tanulmánykötet összetartó szegecsei azok a kérdések, hogy az irodalmi alkotás túléli-e a fordítást, ill. mennyire létező dolog a világirodalom. Kalandozások a recepciótörténetben, nemcsak az irodalmiban: pl. Buster Keaton-ről szól a legolvasmányosabb fejezet. Akit nem érdekelt a bevétel - peremre is szorult Chaplin mellett, sőt, épp a kópiák közül, azok “értéktelensége” miatt sok el is veszett. Szóval kb. 15-20 oldalon alapos életrajz és befogadástörténet a némafilm egyik óriásáról.

Aztán sorra veszi Márai, Illyés, Kosztolányi, Németh László, Kertész Imre, Esterházy Péter esélyeit a műfordítás utáni időszámításban, ill. a felsoroltak műfordítói tevékenységét elemzi. Lefordítva kevesen jártak jól. Eleve vesztes pozícióból indulunk. Még kevesebben képesek ’külföldiül’ alkotni: erre kortárs példák talán csak Kristóf Ágota (legújabb kötete: Trilógia) és Almássy Éva (Comme deux cerises).

Újraértékelődik a világirodalom: ez egyre inkább az angol nyelv gyarmatosításával lesz azonos. És - talán: nem csak Arany epikájára, hanem a kortárs magyar irodalomra is vonatkozik a szerző – túlságosan is finoman megfogalmazott - ítélete: “…teli van helyinek nevezhető értékkel.” De ide tartozik az is, hogy pl. a nagy amerikai kiadó, a Knapf (?), még ahhoz sem veszi a fáradtságot, hogy magyarból fordítassa le Márait…

Remekművek egymást is megsegíthetik: pl. csak V. Hugo regénye után kezdtek odafigyelni a Notre-Dame romló állapotára, a Mona Lisá-t csak Walter Peter 1873-as, de csak a Yeats által 1936-ban kiadott antológiában kiadott verse tette híressé, stb.

Beszél az esszé műfajának kialakulásáról, a kánonképződésről, a modernségről: pl. az avantgárd egy lehetséges, az eddigiektől eltérő magyarázatát ismerteti (nekem legalábbis új volt), vagy a remekművek szerepéről: Balzac egy 1837-es elbeszéléséből (Gambara c.) idéz egy dialógust két szereplő közt: “-Az új iskola felülmúlta Beethovent. – Hogyan lehet felülmúlni azt, amit meg sem értettünk.”

Még néhány érdekesség:

Márait 1949-ben többen ajánlották Nobel-díjra, pl. Gide. Maga Márai így elmélkedett erről: csak a Garrennek-et tartotta valamire, egész addigi életművét erősen kritizálta. A tanulmány itt kezdi el elemezni, melyik műve miért, és miért épp akkor, amikor, lett népszerű a "nyugaton". Mert pl. A gyertyák…-at már 1950-ben lefordították németre, de csak az 1999-es frankfurti vásárban “robbant”.

stb., stb... (titkárnőt, gépírni, felveszek!)

A film az est.hu –n: link

“Verhetetlen a magyar vízilabda-válogatott; csak egyszer, '55-ben veszítettek, amikor egy moszkvai mérkőzésen a bíró nem engedte őket győzni; a visszavágásra, az '56. novemberi Melbourne-i olimpiára készülnek; a történelem összekavarja a terveiket: Budapesten kitör a forradalom.

A filmet az évforduló előestéjén, október 22-én mutatták be.

A film "promóciója", "A szabadság vihara" című dokumentumfilm, amelyet hazánkban is és Amerikában bemutattak már. Az 1956. december 6-i Melbourne-i szovjet-magyar vízilabda elődöntőt bemutató dokumentumfilm producerei Vajna és Quentin Tarantino, rendezője pedig egy kanadai testvérpár: Colin Keith Gray és Megan Raney Aaron.” (link)

Hallom, már Golden Globe-díjra is jelölték ezt a korántsem csak iskolai videotankönyv-ízű alkotást, és joggal. Legyen bár akármilyen nézhető a film, a téma és a mai fiatalság miatt mindenképp örvendetes, hogy esélyes lesz a népszerűségre, ráadásul történetileg hiteles, és nem nyal be se kurrens pártideológiáknak, s nem lesz nyálas nyalókás heppyend-je sem. Grat!

Goda Kriszta rendezi a fiúkat

Dodó :o) Kriszta sem volt béna, csak a rendező – vagy a vágó? – hibája, hogy egyszer-kétszer olyan suta beállítások vannak vele – de erről igazán nem ő tehet. A másik meg, hogy a kisöccs végigvicceli a komoly jeleneteket is – jobban illett volna a helyzethez, ha nem csak a végén szeppen meg… Viszont Jordán Tamás “tatája” nagyon ott volt…

A valóság, egykor:

A magyarok 4-0-ás vezetésénél Prokop, a szovjet center úgy könyökölte le Zádor Ervint, a magyar válogatott fiatal játékosát, hogy a bőr közvetlen a szeme alatt csúnyán felreped. Amikor a vérző játékos végigvonult a tribün előtt, az extázisban lévő szurkolók között is elszabadultak az indulatok, és a mérkőzést magyar győzelemmel fújták le (link): 

További ajánlók :

A film honlapja: link

Filmek az 1956-os forradalom 50. évfordulójára: link

Két idősík partjain evickéltem ma este.... Kiléptem az egyik '56-os film bemutatójáról a belvárosban, s egy tömegoszlatás közepébe csöppentem...

én is beleszippan6tam a paprikás hangulatba (már ha az volt - vagy csak egy szimpla a könnygázból, mindegy is: az Uránia moziból "törtem ki" ma késő este a Goda Kriszta - féle Szabadság, szerelem után*, és kerültem meg lábon a cityt, hogy egy kék metrót találjak, mindvégig kéjgázfelhõben szipákolba... hát én csak az utcán maradt felhőpamacsokból kaptam , de rettenetes tud lenni... aki még nem szippantott, ne legyen rá olyan kiváncsi, mint én!

Nem köd: könnygázfelhő a mellékutcákban is
(az egész belvárosban: a Blahától a Deák térig)

mikor elhangzott a filmben (ami elég jó, csak azért nem volt anniyra kellemetes meglepetés, mert a rendezőnőtól már elvárom a színvonalat a Csak szex... óta) a már sokat lejátszott dok.betét a rádióból, hogy "hazudtunk éjjel... stb", felzúgott a terem, majd a végén meg is tapsolták.. .

Mindenesetre döbbenetes volt olyan jeleneteket látni a filmben, amihez hasonlókat esténként a híradókban is szoktunk...

Aztán, mikor kigyulladtak a lámpák, a mozivezetõ bemondta, hogy épp csata folyik a mozi bejárata előtt - ezért aztán a tömeg jó ideig csak orrát az erkélyüvegnek szorítva "élvezte" az egyébként beszivárgó könnygázt. Mindenki harákolt, könnyezett (a magyar faj, az ráadásul olyan, hogy a bezárt épületben többen még rá is gyíújtottak), de mert rendõrsorfal ugrásra készem állt a mozi elõtt a Rákóczi úton, mi meg nem tudtunk semmiről, joggal, sokan féltek kimenni. De aztán egyre többen "kitörtünk", ki egyenként, mások csoportokban.

ennyi...

ezt a a blogomat több politikával nem kívánom beszennyezni.

És egy hihetetlen felvétel: valaki beindított és utcai kiállíátshoz haszűnét tankot és elindult vele!!! Vajon ki volt az a (másik) állat, aki netán benne hagyta a "slusszkulcsot"?! apám tankos volt, majd megkérdemn, hogy indul a T-34-es... mindenesetre úgy kiállítani az utcán, hogy azt elköthetik?! atyaég...)

"Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a művészet, a társadalom, a tudomány, a politika elárulta.

Minek árulta el?

Annak, hogy élni csak kell. Senki se mert halni, mint az orosz tankok alatt a munkások és a diákok és a gyermekek. Költő,, író, szobrász, zenész, festő, orvos, tanár, mérnök, miniszter, katona, paraszt, munkás.

Soha még nép nem volt ilyen elhagyatott. Semmiféle vagyon, hír, hatalom nem ér annyit, mint amennyit mindezért most fizetni kellett. Nincs az életnek olyan mélysége és magassága, amely ez alatt az árulás alatt ne roskadna össze.

Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna. Mintha e hitvány és korrupt, nyomorult és züllött, tisztátalan és aljas népben egyszer, egyetlenegyszer és egyedül, az egész földön egyesegyedül nem ragyogott volna fel az igazság, és nem mondta volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él, kétszázszoros túl-ha-ta-lom ellenére. Aki ezt elárulta, az már nem hitvány és nem aljas és nem korrupt és nem nyomorult. Tovább élnek és énekelnek és festegetnek és szónokolnak és tanítanak. Tényleg semmi sem történt?

Évek óta azon gondolkozom, ha még valaha a történetben az igazság szóhoz jut, mit fognak mondani arról az időről, ami ezerkilencszázötvenhatot követte, azokról az emberekről, akik zenét komponáltak és képeket állítottak ki, és színpadon játszottak, jóízűen ettek és ittak, ahelyett, hogy fogukat csikorgatták volna. Nem írni több, mint írni. Ahelyett, hogy elvonultak volna kapálni és fát vágni, édes volt nekik az érvényesülés és a pénz.

Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gyúrtak zsebükbe a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel őket, e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymást, és bevezetik egymást a történelembe, óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Petőfi, Bartók, Csontváry, Arany és Kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutogatnák őket a panoptikumban: íme, akiknek drágább volt a selyem nyakkendő, mint ezerkilencszázötvenhat. Mintha életnek lehetne tartani azt, amit ezek élnek, mintha költészet és zene és dráma lenne az, amit ezek csinálnak, mintha lehetne ilyen feltételek között élni akár csak hivatalban, vagy gyárban.

Persze élni csak kell. Nagyon nehéz. De ha nagyon nehéz, hát nagyon nehéz. Elrejtőzni és hallgatni, és napszámos munkát vállalni, és fogakat összeszorítani, és nem lázadni, vagyis igenis lázadni, és nem engedni, és átkozott és bőszült görcsben élni, és nem engedni. Hol van ma az a név, börtönökön kívül, amely nem ragad a mocsoktól?

>Semmi szent nincs, amit ez a nép ne gyalázott volna meg, ne süllyesztett volna hitvány eszközzé, és ami a barbárok között is égi tiszta marad, azt ezek a huncut vadak iparként űzik, és nem is tudnak mást – ahol az embert megalázzák, ott már nem tud másként élni,, mint saját érdekéért, saját hasznát keresi, és nincsen benne többé szív, még akkor sem, ha ünnepel, vagy ha szeret, vagy ha imádkozik< (Hölderlin)

Majd igazolják őket. Lemosogatják őket, bekerülnek a lexikonba, az irodalom és a kultúrtörténetbe, mint akik magas esztétikai értékeket valósítottak meg. Milyen történelem lesz ez?”

a forrás

Először is: imádom ezt az az embert…

A költőmatuzsálem harmadik Pokol-béli kötete most nem is annyira egyedi stílusával nyűgözött le, hanem a sztorikkal. Faludy, az aggastyán csak mesél, mesél és mesél…

Lenyűgöző élettörténetek a világ minden tájáról. Gyuri bácsi sokat szenvedett élete során, talán még többet volt része élvezetben – és soha nem unatkozott.

Ha erény lenne az irigység, sokunkat megtisztíthatna lelkünkben… :o)

Az Arcok az üvegházból c. fejezetben a történelem alig ismert (mellék)szereplőiből is bemutat párat, olyan megelevenítő erővel, hogy még az emberek szagát is érezzük…

Külön ajánlott ezekből „Havas Bandit” olvasni, aki a Karoton c. regénye főszereplőjének lett a modellje. A regény a 4. század forrongó teológiai viharainak tablója, de valójában, akiről mintázta a főhőst, Karotont: az Havas András, egy árva fiúból lett kommunista, aki szinte vallásként élte meg a párt direktiváit, majd a halálba nyomorította őt ugyanaz a rendszer. (Verset is írt hozzá)

Amúgy bejárjuk a költő, e 20. századi Villon élettörténetének regényét, belekóstolunk ételeibe, szerelmeibe, barátságaiba egyaránt. Intim, gyönyörű, okos mondatok sorjáztak mohó szemeim előtt két napon át.

Több részlettel már találkozhattunk a Pokol első két kötetében is – elvégre ez az első Pokol-kötet, amit utólag állítottak össze, különböző memoárokból, feljegyzésekből.

Egyetlen bajom volt a kötettel: sajnos annyira zsúfolt, a szereplők úgy perdülnek eléd, mint egy táncforgatagban. Majd nemsokára megint előveszem és végigolvasom, sőt jegyzetelni is fogom…

Utolsó soraiban egy negyedik Pokol-kötet megírását ígéri meg – de tudjuk: a költőfejedelem sajnos ez évben, szeptember elsején elment közülünk. Tizenegy nap híján lett volna 96 éves.

Szerelmetes férfiú, isteneket szórakoztatsz már, óborízű szavaiddal!

Voltak régen könyvismertetőim, ahol a italokhoz hasonlítottam a köteteteket: Faludy összes könyve eddig nekem mindig, mind: portói volt…

hurrá!

anyuéktól kaptam murcit!

illatozó nektár, Zalából, messzimami lugasáról...

hmm, és milyen illatos!

Egyészségetekre!

Patatanya: Baromi buli

szórakoztató filmeknek a hátrányára válhat, ha nem a vicceken, hanem a készítőkön röhög a néző...

mondjuk eleve nem voltak sokan, meg elöttünk nagykamasz fiúk röhögcséltek, és ahol csak a nemiség szóba keverhető volt, ott ők felröhintettek és röfögtek...

de az igazi gáz a követekzők voltak:

a film főszerepelőin, a kisbikákon, vagy ahogy elhangzott, a tehénlegényeken (sic!) is tőgy lengett ott lent... Akkor is, ha degenerált majd' minden amerikai és ikúban még a 'tehénlegények' is lenyomnák őket, nem kéne a serdülő kisamcsikat ilyenekkel etetni...

erre a perverzitásra, hogy nincs nemi különbség a rajzfilmben a bikák és tehenek közt, én csak azt a magyarázatrot találtam, hogy ezel jelölik egyálatlán, hogy marhákról van szó - ugyanis elég bénán rajzolták meg őket, mondhatni, szörnyen béáén, mintha gumimartac-anyagból szabnák őket, és szőrük még csak véletlen sem lenne - ja, és ezek után természetesen: farkuk sem.

Néhai blogomon áradotztam az amerikai rajzfilmerk miőségén - most azt ezennel visszavonom.

ja, és a sztori is gagyi.

egyedül a farkasok voltak jól megrajzolva... de hogy legyőzze őket butácska kisbikánk: a farkasokat még butábbnak rajzoltatta a rendező. hülye fasz amcsik. hogy nő fel így a kisamcsi? ha nem tanulja meg, hogy a gonosznak van a legtöbb esze...?

lásd még: est.hu